1x22: Utálom a saját életemet!

Sziasztok!
Íme itt az utolsó része a blognak! (De még lesz egy epilógus) Nagyon köszönöm szépen, hogy velem tartottatok! <3 :) És, hogy ilyen kitartóan olvastátok :D Az oldalon 41.915 klikk és 14 rendszeres olvasó, wow! :D Bátran kijelenthetem ez volt az eddigi legsikeresebb blogom :) és ez mind miattatok van Olvasóim *.*. Remélem a másik blogom fele annyira sikeres lesz, mint ez, mert már annak is örülni fogok :D I quit! De nem is rabolom tovább az időtöket, jó olvasást! :D

Amy szemszöge

*kb 30 perccel a baleset előtt*

Bedugtam a slusszkulcsot az indítóba és elindultam az autóval. Nem láttam tisztán, de nem is érdekelt csak az, hogy most jobb helyre fogok kerülni... Csak mentem... el innen, jó messzire. Egészen addig a kocsival, amíg valaki elé nem ugrott az autónak, egyből megálltam. Szerencsémre nem ütöttem el. Huu! Még csak az hiányozna az életemből, egy baleset. Az alakot nem láttam tisztán a könnyes szemeimtől. Azt se tudom, hogy fiú vagy lány. Majd elindult felém és egy mozdulattal kirántotta az ajtót. Csak elképedve néztem az illetőt... Ez meg mit keres itt? Miért pont most?

- Szia Amy! - mondta Becca gúnyos vigyorral a képén. - Látom nincs minden rendben veled... - szállt be a kocsiba egy gonosz kacajjal.

Mit akarhat ő? Sose jelent jót, ha itt van... Gyors letöröltem a könnyeimet és megkérdeztem:

- Mit akarsz? - kérdeztem bunkón.

Máshogy nem tudok vele beszélni, mivel tönkre tette az életem legjobb részét. Egyszerűen ki nem állhatom.

- Velem így ne beszéljél! - ordította le a fejem és közben elővett egy fegyvert, ami a ruhája alatt volt és rám fogta.

Na jó, most kezdek beparázni... Fegyver, nála? Nagyon megváltozott Becca. Nem ilyen kemény csajnak ismertem meg. Azt se tudom mit akar ez most tőlem... Ha Nathan-t akarja, arra rábaszott! Nem adom őt! Azért mert rosszban vagyunk, nem nyúlhat hozzá senki se, főleg nem Becca.

- Haha - nevettem ki. - Az a fegyver nincs is megtöltve - fordítottam felé a fejem.

- Valóban? - húzta föl az egyik szemöldökét.

Felemelte a pisztolyt és rám célzott. Kibiztosította és meghúzta. Centikre ment el a fejem mellett. A francba, nagyon ügyes. Hol tanulhatott meg ilyen pontosan lőni? 

- Na indits! - lóbálta a fegyvert előttem.

Nem akarok még meghalni, tehát azt tettem, amit kért. Elindultam a kocsival. A picsába tényleg kezdek félni, attól hogy mire készül. Remélem semmi rosszat. A kezemmel görcsösen szorítom a kormányt. És azon kattogok, hogy mierre jött ide és mit akar. Félek megkérdezni tőle, mert kiszámíthatatlan.

- Amy! Ne görcsölj. Csak vezess és nézd az utat! - mondta halál nyugottan.

Ennek biztos elgurult a gyógyszere. Egyik pillanatban még itt kiabál, a másik pillanatban még halál nyugodt. Mintha barátok lennénk. Pesig nagyon nem vagyunk azok. Mondhatjuk magunkat már ellenségnek. Mindkettőnknek ugyanaz a pasi kell.

- Merre megyünk? - kérdeztem tőle.

Nyugodt voltam kívülről, de belülről... féltem. Tudom nem kéne tőle, de már nem vagyok az a régi Amy, aki semmitől sem fél és verekszik. Megváltoztam. Igen megváltoztam, Nathan miatt. Ő miatta vagyok, aki vagyok most. Ő tett jobb emberré.

- Csak hajts egyenesen - mondta és én meg úgy tettem. - Tudnod kell valamit. Én nagyon szerettelek téged. De amit műveltél, az megbocsáthatatlan - rázta a fejét.

Ez miről beszél? Nem értem őt... Eskü nem tudom miről hadovál. Semmi rosszat nem tettem ellene... Én is úgy szerettem őt, mint a testvérem. A legrosszabbkor is szamithattam rá, de ez csak egy álca volt, hogy jól átbasszon engem. Inkább, amit ő tett az a megbocsáthatatlan.

- Fogadjunk, hogy nem tudod miről beszélek... Itt látszik, hogy nagyon a fejedbe vésted... Nem baj, majd a mai napot emlékezetessé teszem mindenki számára - mondta és ördögien fel kacagott.

Te jó Isten! Ez megőrültt... Egy elmebeteggel vagyok egy légtérben. Nem tudom mire készül, de semmi jó nem sülhet ki ebből. Nem mutathatom ki a félelmemet.

- Mire akarsz ezzel kilyukadni? - ráncoltam a homlokomat.

Becca csak némán ült és nézett előre, ki a szélvédőn. Ez most direkt csinálja azt, hogy nem hallja amit mondok vagy tényleg nem hallja... Ohh Istenem jó peches ez napom is. Nem lehet egy nyugodt percem se, mindig valami vagy valaki bezavar.

- És mi a helyzet Nathan-nel? - kérdezte Becca még mindig kifelé bámulva. - Jól megvagytok? - fordult felém, a szemében különös fény villogot.

Ajjaj... És pont rátapintott a lényegre. Nincs minden rendben Nath-tel.

- Igen... - mondtam bátortalanul.

- Ohh ne hazudj! Látom rajtad, hogy nincs minden rendben. Na mond csak szépen mit tettél vagy mit tett ő... - lett sejtelmes és a pisztolyt forgatta a kezében.

- Tényleg nincs semmi - hazudtam tovább.

Nem tudhatja meg, hogy nem oké minden közöttünk.

- Az igazat Amy! - ordította és a fejemhez szorította a fegyvert. - Az igazat ribanc! - már sziszegte az arcomba.

A pisztolyt jó erősen nyomta a bőrömbe a nyakamnál, már alig kaptam levegőt. Azt hittem itt nyomban végem lesz, de az egyik kezemmel elengedtem a kormányt és gyomorszájon ütöttem. Azonnal elvette onnan és fellélegeztem. Éreztem, hogy a tüdőm friss oxigénhez jut, felemelő érzés volt. A kezemmel a nyakamat dörzsöltem, hogy enyhítsem a fájdalmat, amit Becca okozott.

- Szép húzás Amy! - kezdett el nevetni. - Tudod mi még q jó érzés...  az, hogy tudom te és Nath szakítottatok. Szavakkal nem tudom leírni.

Hohoho... Várjunk csak... Ő ezt kitől tudja? Én biztos nem mondtam el neki.. De akkor ki lehetett... Nathan? Nem olyan hülye, hogy szóba álljon vele... vagy ki tudja. Tud még meglepetéseket okozni Nathan... De akkor végleg leírta magát nálam. Soha a büdös életbe nem fogok neki megbocsátani, az egyszer fix.

- Ki beszélt neked erről? - kérdeztem.

Amint feltettem ezt a kérdést egyből meg is bántam, mert így elárultam magam előtte. Látszik, hogy már nem vagyok a régi... Anno a 2 évvel ezelőtti énem simán elnyomott volna egy hazugságot, amit mindenki bevesz. De a mostani ezt nem tudja megtenni... Sajnos.

- Meg vannak a biztos forrásaim. Jó részletesen leírta Nath csókját - mondta gonoszan vigyorogva és végig nyalta a felső ajkát.

Erre pont nem gondoltam volna. Most már teljesen összeállt a kép. Minden Becca miatt van.

- Te küldted a névtelen levelet? - kérdeztem döbbenten.

- Bravo - kezdett el tapsolni. - Hogy jöttél rá erre?

Huu de kibaszott vicces vagy. Röhög a vakbelem is... Most már mégjobban utálom őt. Gyerünk, gondolkozz Amy, hogy szökhetnél el innen vagy hogy tüntesd el innen ezt a szarkavarót. Valami ütös kis terv kéne.

- Mit akartál ezzel az egésszel elérni? - kérdeztem és egy pillanatra ránéztem.

- Jó kérdés! Azt akartam, hogy szenvedj és megalázzanak téged! És ha jól vettem észre sikerült is - ismét egy gonosz kacaj tőle.

Már kezdem unni ezt az egészet. Nath-tel összevesztem, ráadásul Becca miatt. Úristenem! Egy idióta vagyok, ha ezt tudtam volna... Nem így cselekedtem volna és nem szakítottam volna vele. Ajh a francba. Nagyon szeretem őt. Ő a mindenem. Egy könnycsepp csordult ki a szememből, gyorsan letöröltem mielőtt ez az átkozott kurva észre nem veszi. Most már tényleg tennem kellene valamit... De mit? Semmi értelmes ötlet nem jut az eszembe.

- És tudod mi a legjobb? A csaj alig kért érte 15$-t - osztotta meg velem ezt az infót.

Ez most kit érdekel? Mert engem rohadtul nem...

- Elérted amit akartál - mondtam és kezdtem lassítani az autóval.

- Mit csinálsz te? Gyorsíts! - ordibált rám és rá lőtt a szélvédőre.

Egy apró lyuk tátongott a bal alsó sarokban. Szép lassan gyorsítottam a tempón és lopva Becca-ra néztem. Nem értem azt, hogy mi történt vele. Hisz olyan kedves, aranyos volt amikor megismertem. Most is a szőke haja rendezetlenül omlott a vállára és a szemei feketére volt kifestve. A ruhája arról árulkodott, hogy nem tisztességes munkát végez. Szegény lány hová jutott... Elég ebből Amy! Ne sajnáld, megérdemelte hogy ezt történjen vele.

Már kb 100 km/h-val repesztettem egy elhagyatott külvárosi főúton. A forgalom csekély volt. Talán itt az idő megszökni. Csak valahogy le kéne ütnöm... Óvatosan körbe néztem az autóban valami tárgy után. De pechemre nem volt itt semmi. De, a esztyűtartóban!

Aztán olyan gyorsan történt minden. Az egyik pillanatban Becca-val lefejeltettem a műszerfalat és fogtam a tarkójánál fogva. Kénytelen voltam elengedni a kormányt és a kesztyűtartóban kutakodtam. Egy pillanatra nem figyeltem. Becca felébredt és elrantotta a kormányt a másik sávba. Velünk szemben egy kamionos jött. Én is megragadtam a kormányt és próbaltam én irányítani az autót. De lesodródtunk az útról és bukfencelve földetértünk az árokban. Én csak annyit éreztem, hogy iszonyatosan fáj a fejem és elvesztettem az eszméletem...

Nem tudom meddig lehettem eszméletlenül, de amikor felkeltem hallottam a mentő hangját. Előfordultam oda, ahol Becca ült. De nem volt ott és az ajtó tárva nyitva. Az a ribanc... Óvatosan a biztonsági övhöz nyúltam és próbaltam kikapcsolni, de elromlott. Kénytelen voltam a tűzoltókat megvárni. Nem érzem a lábamat, a fejem is fáj. Csak fel ne robbanjak... Kérlek, kérlek! Nem akarok még meghalni. Előttem az egész élet. Nathan-nél való közös jövőnk. Szegény, hogy érezheti magát majd, ha a kórházba kell jönnie. Ismerem egyből jönne hozzám. Olyan kis cuki. Rohadtul szeretem, és meg fogok neki bocsátani mihelyst találkozunk. Nélküle nem tudok élni.

Ekkor elkezdtem érezni a benzin szagot. Ajjaj! Halladjatok már az ég szerelemére! Nem akarok meghalni... A mentősök már nagyon közel lehettek, mert már halottam a hangjukat.

- Itt vagyok, élek! - mondtam volna hangosan, de csak suttogásként jött ki.

Ezek a mentősök nem lehetnek ilyen bénák. Eskü fel fogom jelenteni őket.

- Nem tudunk a közelébe menni, mert szivárog a benzin és bármikor felrobbanhat. Nem kockáztatom az embereim életét.

Na kösz bazd meg. Ennyire lehet számítani az egészségügyre... Inkább hagynak meghalni, szép. Istenem Nathan. Bele se merek gondolni, hogy összefog omlani, miattam. És szakítottam vele. Csak az én életem, lehet ilyen elcseszett. És Isten miért bűntett engem? Pedig megváltoztam, próbaltam jobb ember lenni. De úgy látszik, hogy én ezt érdemlem. Viszlát élet! Viszlát Nathan!

- De ezt nem tehetjük meg kell próbálni megmenteni... - halkult el az egyik pasi. - A francba kigyulladt. Fedezékbe! - kiáltotta.

És éreztem, hogy a kocsi kezd egyre melegebb lenni, mint egy kazánházban. Nem éreztem semmit, mert gyorsan történt minden. A kocsi felrobbant velem együtt. Bátran kijelenthetem, hogy utálom a saját életemet!