2x21: Csak zokogtam, mint egy kisgyerek.

Sziasztok! :D
Megint jelentkezek ezen a héten egy újjabb résszel! :) Remélem tetszik majd! Azért jött a héten még egy rész, mert a héten lebetegettem és volt időm írni :D Próbáltam egy kicsit érzelmesebben fogalmazni. A következő rész azt nem tudom mikor fog jönni..:/ Jó olvasást! :D
Ja és nagyon örültem az előző résznél az 5 kominak <3

Harry szemszöge

Amy, Amy, Amy... Állandóan ő jár az eszemben és az a bizonyos éjszaka. Hmm... Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből, olyan jó volt vele. Csak azóta nem tudom mi történt vele... Kerüli a társaságom, nem veszi fel ha hívom, stb. Ha azt hiszi, hogy ezzel mindent elrontott, akkor rosszul vette le a dolgot. Csak sexeltünk... egyszer, ami kibaszott jó volt. 

Most már tudom mivel vette el Nathan eszét. És most már az enyémet is, még jobban. Ez nem állhat a barátságunk közé. Épp ezért tartok hozzá, hogy elmondjam neki azt, hogy felejtsük el az egészet. És maradjunk olyanok, mint az előtt... Két barát, akik nagyon elvannak egymás társaságba, és viszont az egyik fél többet érez szimpla barátságnál... Leparkoltam Liam háza elé, vettem egy mély levegőt és elindultam a bejárthoz. Bekopogtam... Semmi válász. Ismét kopogtam, megint semmi. Hol a francba lehet Amy, hisz már itthon kellene lennie. Becsöngettem... Semmi.

- Amy! - kialtottam fel neki.

De semmi válasz, akkor biztos nincs itthon, majd visszajövök később... Épp indulni készültem a kocsim felé, mikor nyílik az ajtó. Liam állt ott, eléggé nyúzottan nézett ki. És talán sírt is... Mi történt?

- Liam - léptem közelebb hozzá. - Te sírtál? - lepődtem meg.

- Amy nincs itthon... és nem is lesz... SOHA! - mondta Liam.

Evvel mire akart kilyukadni? Nem értem... Hogy érti azt, hogy soha nem jön haza? Talán megint elment? Ez megmagyarázná, hogy miért nem veszi fel...

- Ezt nem értem... - mondtam.

- Nincs többé... - futott be a házba sírva Liam és az ajtót nyitva hagyta.

Én beléptem a házba és utána mentem. A nappaliba ment már itt volt Louis is. Zsepik szana-széjjel a szobában.

- Mi történt? - kérdeztem még mindig értetlenül.

Loui csak ide sétált és annyit mondott:

- Ne akadj ki, de Amy öngyilkos lett - mondta Lou.

Hogy mi?? Ez lehetetlen... Amy erős lány, nem vetett volna véget az életének.

- Ezt honnan tudjátok? - kérdeztem.

- A rendőrök közölték Liam-mal pár órával ezelőtt.... - Louis.

Te jó Isten! Ez nem lehet igaz... 

- És ti hisztek nekik? - kérdeztem, mert én nem igen hiszek ennek.

Amy nem tett volna ilyet magával. Itt valami nagyon nem stimmel.

- Igen, bazd meg! - förmedt rám Liam.

Szegény Liam teljesen kifordult önmagából. Nagyon megviselte Amy halála... Az én szívem is sajog, hogy soha többé nem láthatom őt nevetni... De valamilyen kis habg belülről azt mondja, hogy itt valami nagyon, de nagyon bűzlik... De ha a sejtésem csal, akkor teljesen össze fogok omlani.. Bele se merek gondolni, hogy Nathan hogy érezhet most, ha egyáltalán tudja...

- És Nathan? - kérdeztem Louis-tól, mert Liam-ot. nem mertem.

- Még nem hívtuk fel... - mondta Lou.

- Akkor hívd fel! Én addig itt maradok Lian-mal - mondtam.

Louis elővette a telefonját és tárcsázta Nath-et. Egy pár csörgés után felvette. Én leültem Leeyum mellé és együtt érzően nyugtatgattam.

- Szia haver, nem ő vagyok... - mondta bele a telefonba Louis.

Szegény srác nagyon maga alatt lehet, hogy azt hiszi, hogy Amy hívta fel.

- Amy-ről van szó... - kezdett bele. - Meghalt autóbalesetben.

Uhh, Louis jó érzéketlenül közölted vele. Gratulálok haver! Ilyenkor tapintatosan kell bánni az emberrel...

- Szerinted én viccelnék ilyennel? Kb 1 órával ezelőtt itt volt Liam-nál a rendőrség és közölték vele, hogy a húga öngyilkos lett... - magyarázta Louis.

Na tessék itt van, amit mondtam. Nath azt hiszi, hogy viccel ezzel... 

- Nath! Nathan!! Halló!! - mondogatta bele a telefonba. - Megszakadt - közölte velünk a tényt Loui.

Nathan szemszöge

- Köszönjük Los Angeles! - kiabálta a mikrofonba Tom.

Majd a koncert végén meghajoltunk. Immár ez a 8. koncertünk itt az USA-ban, de Amy még mindig iszonyatosan hiányzik... Az arcomra erőltettem egy műmosolyt és elsőnek integetve lementem a szinpadról. A mikrofonom odaadtam egy srácnak és egyből az öltözőm felé vettem az irányt. Nem volt senkivel kedvem összefutni. De azt a többiek megértik, ezért is szeretem őket. De Amy-t mindennél jobban, ő életem nagy szereleme, ő a nagy Ő számomra. Csak én mindent elbasztam! Csuktam be magam mögött az ajtót, egy kicsit hangosabban a kelleténél. Levetődtem az ott lévő kanapéra és néztem magam a tükörben. 

Az arcom meggyötört, a szemem alatt lila karikák éktelenkedtek... nem tudok napok óta normálisan aludni. Állandóan Amy jár az eszembe, hogy mit csinálhat, kivel van, ő is ilyen szarul viseli ezt az egészet... Nem tudom mi van vele... Hívom napi 12-szer, de nem veszi fel és az SMS-eimre sem válaszol. Úgyérzem tényleg mindent sikerült elbasznom. Hülye vagyok! Egy igazi idióta! Alig telik el úgy nap, hogy ne ejtenék az én Kicsim után könnyet főleg este, mikor nyugovóra térek. A többiek előtt erősnek mutatom magam, de számtalanszor megkérdezik, hogy hogy vagyok. Én meg a jól megszokott választ adom: persze, soha jobban, és még egy mosolyt is sikerül elersztenem. Igaz, hogy keserű ez, de valahogy próbálom leplezni a fájdalmamat. Most is koncert közben, majdnem elsírtam magam, mert a 'Show me Love'-ról az én drágám jutott eszembe. Megcsuklott a hangom a szólóm közben, remélem nem lehetett nagyon észre venni... Mert akkor megint kapom a fejmosást Scooter-től. Még csak ez hiányozna az életemből...

És ekkor megcsörrent a telefonom, ami tükör előtti asztalon volt. Ki lehet az? Lehet Amy, örültem meg ennek a gondolatnak. Gyors letöröltem az épp kibunnyani készülő könnyeimet. Mielőtt felálltam volna, mégegyszer belenéztem a tükörbe. Már egy fokkal vidámabb srác nézett vissza rám. Nem haboztam sokáig egyből felkaptam a telefonom és felvettem úgy, hogy meg se néztem ki az.

- Amy! - mondtam a telefonba.

Az illető nem szólt bele, de tisztán lehetett hallani, hogy a háttérben sír valaki. Egyből rossz érzés fogott el.

- Szia haver, nem ő vagyok... - mondta bele a telefonba Louis.

Ahogy meghallottam a hangját egyből szomorú lettem... Hogy gondolhattam azt, hogy Amy az?? Pfff... Ő nem hívna fel...

- Értem - mondtam csalódottan. - Miért hívtál? - kérdeztem.

- Amy-ről van szó... - kezdett bele. - Meghalt autóbalesetben.

Hogy mi? Teljesen lesokkolt ez a hír. Még a zokogás is hangosabb lett a háttérben. Ez nem lehet igaz...

- Louis ez nagyon rossz vicc! Mondd miért hívtál valójában! - mondtam egy kicsit ingerülten, mert elég érzékeny pontra tapintott.

- Szerinted én viccelnék ilyennel? Kb 1 órával ezelőtt itt volt Liam-nál a rendőrség és közölték vele, hogy a húga öngyilkos lett... - mondta Louis, de én az 'öngyilkos' szónál kiejtettem a kezemből a telefont.

Ez, ez lehetetlen. Amy nem halhatott meg! Nem! Rogytam le a földre és sírtam... Most veszítettem el őt, végleg. A padlón ültem felhúzott térdekkel és csak zokogtam, mint egy kisgyerek. Nem tudom meddig ülhettem ott, de egyszer csak azt vettem észre, hogy valaki atöleli a vállamat.

- Sshhhh - nyugtatgatott Jay.

Én csak hozzá bújtam és sírtam tovább. Nem bírtam el fogadni ezt a tényt, hogy Amy halott. Ez biztis csak egy álom...

- Meg-meghalt... - mondtam remegő hangon. - Miattam...

A könnyeimnek nem tudtam megálljt prancsolni.

- Ilyet ne mondj Nath, nem a te hibád - mondta Jay.

Dehogynem az egész miattam van, ha nem csalom meg őt, akkor nem lett volna ennyire maga alatt és nem tette volna ezt.

- De! - kiabáltam.

Nem szóltam semmit, csak felálltam, elvettem a táskámat és kimenekültem az öltözőmből. Egy dolgot tudtam, haza kell mennem.

- Hova mész? - kiáltotta utánam Jay.

Nem valaszoltam neki semmit, csak futottam a hatsókijárathoz. Kimentem az ajtón és a vakuk a képembe villogtak. Mar csak ezek hiányoztak... A paparazzik között túródtam, némelyiket fellöktem, de ez most kurvára nem erdekelt. Csak az, hogy fogjak egy taxit és elmenjek a reptérre. Onnan egyből Londonba.

*kb 8 óra múlva*

Már haza felé tartok a villába. Borzalmas 8 óra volt a repülő. Egész vegig sírtam és egy öreg néni vigasztalt, aki mellettem ült. Mintha a fejembe látott volna, tudta, hogy mit kell mondania. Még mindig nem tudom elhinni, hogy ez történt... Majd a taxi megáll a villánál, kifizettem és bementem. A ház üresnek tűnt... Vajon hol lehetnek? Felmentem a szobámba, de nem kellett volna. Annyi emlék fűz Amy-hez, főleg ebben a szobában. 

- Ez nem lehet! - ordítottam el magam és földhöz vágtam a legközelebb lévő tárgyat.

Dűtöttem-borítottam, ami a kezem ügyébe került. Le kellett vezetnem a feszültségem. Pár perc alatt a szoba úgy nézett ki, mint ahol egy hurrikán söpört volna végig. Olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne engem. Hatra néztem és Jessica rémült tekintetével találtam szembe magam. Sajnálom, hogy ezt a dührohamomat végig kellett néznie. Nem mondtam semmit, nem ment volna a beszéd a torkomban gombóc volt. Ehelyett újra elkezdtem bőgni. Jess csak odajött hozzám és megölelt, nagyon jól esett. Rá mindig számíthatok...

- Nath, mi a baj? Mi történt? - kérdezte értetlenül.

Jaj szegény nem tudja mi történt. Nekem kell elmondani.

- Meghalt... - csak ennyit birtam kinyögni.

- Ki? - kérdezte.

En csak nyeltem egy nagyot, minden erőmet öszeszedtem és ki mondtam:

- Amy...

2x20: Most jobb helyre fogok kerülni..

Amy szemszöge

Már megint egy újabb nap. Még felkelni se volt erőm ma reggel. Állandóan Nathan jár az eszembe... A szerelmes szavai, a csókjai és azok a szép esték, amiket együtt töltöttünk... Annyi mindent éltünk át mi ketten. Szeretem még, de nálam most teljesen betelt a pohár. Nem tudok neki egy könnyen megbocsátani. Most még nem! Most is suli helyet a parkba mentem. Leültem a megszokott padra, ami egy eldugott helyen van és a gondolataimba meredtem...

em bírok bemenni a suliba se. Tök felesleges, mert koncentrálni egyáltalán nem tudok. Mr. Monty is leszidott, nem csinalom normálisan a feladatokat, nem megy gondolkodas se, mert állandóan kattog az agyam, Nathan-ön. Nagy harc folyik bennem most, a szívem az eszemmel. A legrosszabb háború ez, amit egy ember vívhat élete során saját magával. Az eszem azt mondja felejtsem el es hagyjam a francba, de a szívem azt mondja, hogy menjek el hozzá és bocsássak meg neki. Hogy nehezítse a dolgomat ez az idióta, folyamatosan küldi az SMS-eit és nem telik el egy nap, hogy ne hivna vagy 20-szor. Utalom ezt az egész helyzetet...

NRáadásul még össze is vesztem Jessica-val azon, hogyszakitottam Nath-tel. Igazándiból megértem, hogy miért haragszik rám. Ő csak a bátyját védte. De Jess nem tudja, hogy miket éltem át Nathan miatt. Viszont az embereknek van egy bizonyos tűrés határa, és ez most nálam betelt. Nem tudok többet elnézni neki... 

Nagyon jó, ha az embernek baráti vannak, de ha szükség van rajuk ők hol vannak? Jessica nem beszél velem, Kelsey nem ér rá, mert sok a dolga, Nunu-nak el kellett mennie a cipő kollekcióját népszerűsíteni, Betty meg elutazott Niall-lel valahova. Nem számíthatok senkire... Mindenki cserben hagyott. Egy emberre igazán számíthatnék, de elbasztam az egészet. Igen, Harry-ről van szó. És hogy tudtam elbaszni? Egyszerű, lefeküdtem vele... Tudom, hogy nem kellett volna. Én Nathan-t szeretem, hogy tehettem ezt pont vele. Még nekem van bűntudatom emiatt. Nem csak ő miatta van, hanem Harry miatt is. Szegényben hiú reményeket tápláltam, pedig nem akartam csak nagyon kétségbe voltam esve. Valaki vállán vígasztalódtam. Tud nem szép dolgot tettem Hazz-zal, de sajnos nem tudom nem meg történté tenni. Ezek után nem igen tudok Hazz szemébe nézni. Ha hív nem veszem fel. Megint elcsesztem mindent... Utálom, utálom. És Nathan-nek, hogy fogom elmondani? El tudom képzelni, hogy törne össze a szemem láttára. Lehet meg se bocsátana...

A gondolataimból az zökkentett ki, hogy azt vettem észre eleredt a könnyem. 

Nathan... Elővettem egy papírzsepit az iskola táskámból. Letöröltem, de felesleges volt, mert ugyanúgy folyt tovább, mint egy vízesés. Biztos szép látvány lehetek, elkenődött smink és kisírt szemek. Egy álom nő vagyok... A bűntudat fel fog engem emeszteni belülről, sokszor úgy érzem, hogy csak az embereknek csak egy púp vagyok a hátán és csak bajt tudok okozni mindenkinek. Lehet könnyebb lenne mindenkinek, ha nem is élnek. Inkább ölt volna meg Jake, sokaknak megkönnyítettem volna az életüket. Utalom a saját életemet, hogy ennyire nehéz. Az élet kedvem is a béka segge alatt van...

Valami oknál fogva felálltam a padról és sirva rohantam el a kocsimhoz. Elő kotortam a kulcsaimat a táskámból, de nem találtam bele egyből a zárba. A kezem remegett és a könnyeim is homályosították a látásom. De nagy nehezen bele talátam, szinte felszakítottam az ajtót és miután leültem magam után jól bebasztam. A kormányra hajtottam a fejem és csak sírtam és sírtam. Magamban gyötrődök. Nagyon fáj az egész. Én vagyok a hibás mindenért, hogy Nath megcsalt engem, hogy összevesztem Jess-szel, Harry is miattam van szarul. Áhh ki nem állhatom magam! Legszívesebben láthatatlan lennék vagy inr halott. Igen halott! Bedugtam a slusszkulcsot az indítóba és elindultam az autóval. Nem láttam tisztán, de nem is érdekelt csak az, hogy most jobb helyre fogok kerülni..

Liam szemszöge

De jó itthon lazulni egy kicsit. Igazán rám fért már a pihenés. A legjobb dolog a világon nem más, mint a kaja, a sör és közben nézni egy jó focimeccset. Minden a legnagyobb rendben van. Igaz, hogy most Amy és Nathan szakítottak, de mindig ezt csinálják és a vége mindig ugyanaz lesz, egymás karjaiban kötnek ki. Komolyan mondom olyanok, mint egy rossz házaspár... Majd hallottam, hogy csöngettek. Ki a frász meri megzavarni a focinézésem? Felálltam a kanapéról és kinyitottam az ajtót. 2 rendőrrel találtam szembe magam. Remélem nem Amy csinált valamit, nincs kedvem már megint egy újabb botrányhoz.

- Jó napot! Liam Payne? - kérdezte a zsaru komolyan.
- Igen - mondtam büszkén.
- Az ön kocsija egy sárga Porsche lla-690 rendszámmal? - érdeklődött.
- Jah - mondtam egy kicsit bátortalanul.
Valami nagyon rossz érzés fogott el...
- Sajnálattal mondom, de a kocsija nem rég kisodródott a Roar út egyik kanyarában. Az autó lángokban égett, mire kértünk. Egy holttestet találtunk, de annyira összeégett, hogy nem tudjuk azonosítani a testet. A szakértők öngyilkosságot állapítottak meg, mert nem ment se túl gyorsan és minden rendben volt a járművel is. Kihasználta utoljára a kocsiját? 
Ahogy a mondandójának a végére ért már patakokban folyt a könnyem. Az nem lehet, hogy Amy öngyilkos lett. Nem lenne erre képes, nem csinálná ezt velem. Nem! Nem, veszítettem el őt! Hogy mondom meg anyáéknak? És Nathan-nek? Én erre nem leszek képes...
- A hú-húgom - próbáltam mondani minél érthetőbben.

- Volt valami ok, ami arra vezette őt, hogy ezt kövesse el? - kérdezőskődött.
- Nem! - vágtam rá egyből.
Biztos nem ölte volna meg magát Nathan miatt. A húgom nem ilyen. Még mindig nem hiszem el... Ez csak egy rossz álom amiből mindjárt felkelek. Liam kelj fel most azonnal!!
- Gondolom rossz lehet ez, de bekéne jönnie az őrsre megbeszélni pár dolgot.
- Gondolja? El se tudja képzelni, milyen érzés az, hogy maguk idejönnek és közlik velem, hogy a húgom meghalt! - keltem ki magamból.
Azt hittem ez egy jó nap lesz... soha nem gondoltam, hogy ez fog történni. Elvesztem a kishúgom, aki mindenkinél többet jelentett számomra...

Ohh lalala! :D Sziasztok!

Tudom egy kicsit elcsúsztam a résszel..:( és nagyon röstelem magam emiatt. :( De ígérem be fogom fejezni a blogot és nem hagyom félbe :) Elárulok annyit neketek, hogy hamarosan vége, még kb 3 vagy 4 részt terveztem + epilógus! :) Remélem tetszett ez a rész is, igaz nem volt túl hosszú..

2x19: De én nem akarok csajozni, én téged akarlak!

*délután 4 óra*

Az estét Liam-nál töltöttem. Ezek után nem bírtam volna otthon aludni. Tudom, hogy csak újra veszekedtünk volna Nathan-nel. Talán most már lenyugodott. Így hazamentem. Elég kihalt volt a ház szerintem mindenki punnyadt a tegnapi buli után. Felmentem az emeletre. Megálltam az ajtó előtt. Vettem egy mély levegőt és benyitottam. Nathan az ágyon feküdt és telefonozott.

- Jó volt az estéd jól szórakoztál Harry-vel? - ült fel az ágyon.

- Liam-nál aludtam - válaszoltam higgadtan.

- Lehet, hogy más beveszi, de nekem ne hazudj! - állt fel.

- Mi okom lenne pont neked hazudni? - mondtam nyomatékosan a neked szót.

- Talán azért, hogy Harry-kéddel ne bukjatok le? Átlátok, én a szitán mi folyik kettőtök között. Tudom, hogy nem tudok olyan sok időt veled tölteni, de azért nem kéne megcsalnod - háborodott fel.

- De értsd, meg nem csallak meg. Nem úgy, mint ahogy te tetted velem ma hajnalba a fanokkal...

- Kend rám az egészet! Most is minek jöttél vissza? Talán Harry kidobott? - jött egyre közelebb hozzám.

- Térj már észhez! - kevertem le neki egy elég nagy maflást.

- Jól van, üssél meg, ezzel minden meg van oldva! Meg is verhetsz, ha akarsz - tartotta felém az arcát, hogy adjak neki még egyet.

- Nem foglak bántani. Csak nyugodj már le - tettem a kezem a vállára.

- Én sík nyugodt vagyok. Csak mond el nekem, hogy mi van meg Harry-ben, ami bennem nincs! - lökte le a kezem a válláról.

- Szakadj már le a Harry-s témáról! Fog fel, hogy nincs semmi köztünk - mondtam nyomatékosan a szavakat.

- Még jó hogy a kérdésemre válaszoltál - fordított nekem hátat.

Én ezt nem bírom tovább. Elővettem a bőröndömet leraktam az ágyra és elkezdtem bele dobálni a ruháim.

- Menjél csak Harry biztos tárt karokkal vár téged! - tett rá még egy lapáttal.

Próbáltam a fülem mellett elengedni ezt a megszólalását és pakoltam tovább. Miért kell Nathan-nek ezt csinálnia? Utálom, hogy ilyen féltékeny. Ez is pont a legjobbkor jött elő neki. Liam úgyis befogad majd lakok nála, míg ezek el nem húzzák a csíkot, mert csak visszajövök Jessica miatt.

- Segítsek? - kérdezte gúnnyal a hangjában.

- Inkább maradj csendbe.

Majd Nathan idejött és elkezdte kidobálni egyesével a ruháimat a bőröndből.

- Te mit csinálsz? - löktem egyet rajta.

- Semmit! - dobta le a bőröndömet az ágyról.

- Ez most mire volt jó? Vedd is föl - mondtam karba tett kézzel.

- És ha nem? - közeledett felém. - Megint megütsz? - játszott az idegeimmel.

- Nem foglak megütni, ha nem adsz rá okot - léptem közelebb hozzá.

- Sok embert megvertél úgy, hogy nem adott rá okot. Gondoltam velem se kivételezel.

- Úgy utállak! - kiabáltam.

És csak a földet néztem. Nem hiszem el, hogy ilyet vág a fejemhez. Tudja, hogy megváltoztam. Nem értem minek jó felnyitni a múlt sebeit.

- Utálsz mi? - kérdezte és a csípőmnél fogva magához húzott. - Én, meg szeretlek! - tapasztotta az ajkait az enyémre.

Próbáltam volna el tolni, de semmi értelme nem lett volna. Így viszonoztam a csókját. Viszont mikor kapcsolt az agyam, hogy miket mondott nekem egyből eltoltam és löktem egyet rajta. Majd kimentem az ajtón és lementem a konyhába.

- Sziasztok! - köszöntem Tom-nak és Kelsey-nek, akik az asztalnál ettek.

- Szia! - köszöntek vissza.

Kinyitottam a hűtőt és öntöttem magamnak egy pohár vizet.

- Sziasztok! - jött be a konyhába Nathan.

Na már csak ő hiányzott. Hát ha, ha levegőnek nézem, akkor elhúzza innen a csíkot.

- Mizu veletek? - ültem le Kelsey-ékhez a poharammal együtt.

Ő csak értetlenül meredtek rám, hogy mi van.

- Semmi. Veletek? - kérdezte Tom.

- Minden a legnagyobb rendben - ült le mellém Nath.

Jah persze minden a legnagyobb rendben. Csak azt kifelejtette, hogy egy féltékeny hülye gyerek.

- Bocs most jut eszembe dolgom van - álltam fel a pohár vizemmel és bementem a nappaliba és leültem a kanapéra.

A poharat leraktam az asztalra és elővettem a telefonomat. És elkezdtem twitter-ezni. Mikor egyszer csak a világ legfogyatékosabb embere kivette a kezemből a telefonom és leült mellém. Jó nem foglalkoztam vele kerestem másik elfoglaltságot. Bekapcsoltam a tévét... Fogyimogyi nyúlt a távirányítóért, de én ráültem. Na, innen vegye el! Ő felállt és kikapcsolta a tévét. Én meg vissza. Ő megint ki.

- Amy ne csináld már. Beszéljük meg - állt be a tévé elé.

- Arról nincs mit beszélnünk, hogy féltékeny vagy és engem bántasz meg a szavaiddal! - húztam fel a lábam a kanapén.

- De meg van rá az okom, hogy az legyek. Majdnem smároltatok - ült le az asztalra elém.

- Te beszélsz? Te osztogattad a szájra puszikat - néztem előre, de nem bírtam a szemébe mondani.

- Jó igazad van nem kellett volna azt csinálnom. Sajnálom.... Tessék kimondtam - ült mellém.

- Attól, mert bocsánatot kértél. Attól még a szavak, amiket mondtál gecire fájnak - álltam fel.

- Amy kérlek - fordított maga felé. - Kérlek, bocsáss meg.

- És avval nekem mivel lesz jobb? - fordultam sarkon.

- Létszi ne csináld ezt. Nagyon szeretlek és ígérem, többet nem leszek féltékeny. Csak bocsáss meg, nem akarlak elveszíteni - mondta Nathan és a végén elcsuklott a hangja.

Attól, mert megígérte ezt tudom, hogy féltékeny lesz. De én is szeretem és tudom, hogy nem bírnám ki sokáig nélküle. Visszaültem mellé. Nathan könnyes szemmel rám emelte a tekintetét. Hogy én erre a hülyére nem tudok sokáig haragudni. Rámosolyogtam és megcsókoltam.

- Remélem, betartod az ígéreted - mondtam.

*január 14*

Az életem egy pillanat alatt felfordult. Jelenleg egy repülőn ülök és Chicagóba tartok... Hogy miért is? Reggel felkeltem elmentem normálisan suliba és mikor jöttem haza megnéztem a postát. Egy levél volt címezve nekem névtelenül. Kinyitottam és egy kép volt benne, amin Nathan épp egy másik lánnyal smáról. Nem hittem el ezt, még Kelsey is mondta, hogy biztos PS. De én meg akartam bizonyosodni, hogy tényleg az, így felmentem netre és rá kerestem. Kidobott több cikket is róluk. Őszintén szólva összetörtem. Nem hittem el, hogy megint megcsinálta ezt velem. Megint! Azt hittem elég vagyok neki és kibír nélkülem 1 hónapot, de úgy tűnik tévedtem. Bíztam benne... Adtam neki már egy esélyt, nem is egyet, hanem már többet is. De ő visszaélt a bizalmammal, újra. Nem jutott jobb ötlet az eszembe így elmentem Harryhez. Ő mindig itt van nekem. A viszonyunk nem változott meg attól, mert bevallotta, hogy szerelmes belém. Ezáltal még közelebb kerültünk egymáshoz. Na, szóval elmentem hozzá és kisírtam a vállán a szemem. Ellátott pár jó tanáccsal és arra jutottam, hogy elmegyek Nathan-höz. Ha nem fog normális magyarázatott adni a csókra, akkor a mi kapcsolatunknak vége. Nem fogom tovább elviselni, hogy ezt tegye velem. Kihasználja azt, hogy én szeretem őt. Ő pedig csak játszik velem. Nekem ez jött le az egészből... És ez nagyon fáj nekem, mert azt hittem szívből szeret. De megcsalt engem, így már nem tudom ezt biztosra mondani. Mikor a gép leszállt fogtam egy taxit és elmentem abba a szállodába, ahol megszálltak. Megkérdeztem a recepcióst, hogy hol találom őt. Azt mondta a 197-es szobába van. Beszálltam a liftbe és elmentem a szobához. Most az életem vagy teljesen össze fog dőlni vagy marad minden a normális kerékvágásban. Majd bekopogtam. Egy kis idő múlva kinyitotta az ajtót és meglepetten, szótlanul állt. Én egy kicsit arrébb löktem az útból és bementem. Nem akarok kint veszekedni a folyosón úgy hogy mindenki hallja. Luxus lakosztály volt tele volt mindennel olyan dolgokkal is, amikre egyáltalán nincs is szüksége... Én pedig leültem az ágyára. Nem sokkal később ő is bejött és leült mellém.

- Hát te mit keresel itt? - kérdezte egy műmosollyal.

Semmi szia, semmi. Nagyon örül nekem. Elkezdtem kotorászni a táskámba, kivettem a képet róla és a csajról. Majd az ölébe dobtam. A kezébe vette és csak nézte...

- Nem akarsz valamit mondani erről? - kérdeztem.

Vett egy mély levegőt és felém fordult.

- A srácokkal bulizni voltunk. Ez a csaj meg rám mászott, egyszerűen nem akart leakadni rólam. Majd megcsókolt, de én eltoltam magamtól és egyből haza is jöttem - mesélte a kifogását.

- Hiszek neked, de simán ellehetett volna kerülni a csókot. Az egész rajtad állt, ha te például szólsz a biztonsági őröknek ők biztos kivezették volna a csaj, de te nem tettél ellene semmit - mondtam tök higgadtan.

Ha nem mond értelmesebb dolgokat, akkor vége.

- Igazad van - hajtotta le a fejét.

- Nathan nekem ez így nem fog menni. Szeretlek, de mindig csalódnom kell benned. Én szeretném, ha a kapcsolatunknak most vége lenne. Nem mondom azt, hogy később nem leszünk újra együtt, de most úgy érzem, hogy ez a legjobb döntés számomra. Úgy érzem sokszor, hogy kihasználsz. Kihasználod azt, hogy szeretlek.

- Én soha nem használtalak ki. Nagyon szeretlek mindenkinél jobban. És nem akarom, hogy vége legyen. Te vagy az életem és nélküled egy senki vagyok - mondta már könnyes szemmel.

- De én nem tudnék elviselni még egy ilyet. Sajnálom - álltam fel.

- Amy ne csináld. Ígérem, soha többet nem teszek ilyet - állt fel ő is és már potyogtak a könnyei.

Rossz látni így. Én is mindjárt sírok, de erősnek kell mutatnom magam előtte. Nem láthatja rajtam mennyire fáj ez az egész.

- Mire hazajössz, én már nem leszek ott - indultam kifele.

- Kérlek, ne legyen vége. Bármit megteszek, BÁRMIT - jött utánam és könyörgött.

- Nem kell tenned semmit. Gondolj, bele most már nyugodtan csajozhatsz - nyitottam ki az ajtót.

- De én nem akarok csajozni, én téged akarlak! - szipogott nagyokat és a vörös szemeivel rám nézett kérlelően.

- Jobb lesz így hidd el! - eresztettem el egy mű mosolyt és elfutottam a lépcsőhöz.

Csak hogy véletlenül se jöjjön utánam. Majd patakokban elkezdett folyni a könnyem. Tudom, hogy jó döntést hoztam, de fáj nagyon. Szeretem őt, de kibaszottul. Viszont ha ezt tovább folytattuk volna, akkor én idegileg kész lettem volna. Nem bírtam volna megbízni benne többet és egy féltékeny liba lettem volna. Ezt se ő se én nem akarnám. 

2x18: Szilveszter

*kb. 1,5 hónappal később, december 31, szilveszter*

Mint a legtöbb ember mi is bulival ünnepeljük meg ezt a napot. A fiúk kibéreltek egy szórakozóhelyet, ahol mi, a 1D-s srácok, barátnők, haverok és plusz szerencsés fan van. Mi már itt vagyunk a fanok is, de még egy páran nem érkeztek meg.

- Reméljük könnyebb év elé nézünk - kezdte el simogatni Nathan a combom.

- Én is - mosolyogtam rá.

- Olyan mazlistanak érzem magam, hogy rád találtam. Mindenkinél jobban szeretlek, Kicsim.

- Én is szeretlek - váltottunk egy apró csókot.

- Egy hónap és napi 24 órában elviselhetsz engem - mosolyodott el szélesen.

Hát igen, holnap után 1-jén mennek. Egy hónap amerikai turné és végeztek egyenlőre.

- Nagyon vicces vagy. Téged nem kell elviselni. Inkább neked kell engem - mondtam.

- Ne butáskodj ne mond ilyeneket - nyomott egy puszit az arcomra.

- Sziasztok! - termett az asztalunknál Harry.

- Csá! - köszönt Nath.

- Szia! - álltam fel.

Megöleltem és 3 puszit nyomtam az arcára, majd visszaültem.

- Nem is zavarok, további jó estét - köszönt el Hazza.

Még egy puszit nyomott az arcomra és odébb állt. Nathan-t meg, ha jól láttam elöntötte a féltékenység. Pedig tudja, hogy csak barátok vagyunk. Azt hiszem egy kicsit félt Harry-től, de nem értem miért hisz tudja, hogy őt szeretem.

- Azt hiszem most odamegyek a többiekhez - szorított egyet a kezemen és felállt.

Majd odasétált a srácokhoz. Mellém pedig nem sokkal később leült Adam.

- Tudnál nekem egy kicsit segíteni? - ült közelebb hozzám.

- Aham. Mond miben? - kérdeztem kedvesen.

- Mit csináljak, hogy Nathan jobban kedveljen? - kérte a tanácsom.

- Légy önmagad úgy is elfog fogadni, ha meg nem akkor majd én beszélek a fejével - mondtam biztató szavaim.

- Remélem is. Amúgy mizu veletek? Hogy bírjátok a távkapcsolatot? - érdeklődött.

- Meglehetősen jól, azt hittem nehezebb lesz.

- Na, az jó. Látszik rajtatok, hogy nagyon szeretitek egymást. Mióta is vagytok együtt?

- Lassan 4 hónapja, újra - mondtam mosolyogva.

- Lesz még belőle 100x ennyi, titeket elnézve.

- Remélem. Jó is lenne.

Majd még tovább beszélgettünk Adam-mel. Mikor egyszer csak Nathan lehuppant mellém 2 pohár pezsgővel. Adam pedig itt hagyott minket.

- Pár perc és éjfél - adta a kezembe a pezsgőt.

Ő már szerintem nem józan. A fiúk biztos itattak vele pár pohárral.

- Mennyit ittál? - kérdeztem.

- Ööö... Nem sokat - pislogott nagyokat.

- Ha te mondod - mondtam szarkasztikusan.

- Már csak egy perc van hátra! - kiabálta el magát Max.

Nathan kivette a kezemből a poharat és letette az asztalra a sajátjával együtt.

- Hogy jól záródjon és kezdődjön az évünk! - vette a kezébe az arcomat.

- 10... 9... 8... 7... 6... 5... 4... 3... 2... 1... - számoltunk vissza.

És egy hosszú gyengéd csókot váltottunk. Majd koccintottunk az idei évre. Soha nem tettem fogadalmakat most se hisz úgyse tartanám be. Tényleg csak annyit szeretnék, hogy menjen minden jól Nathan-nel és a sulival is. Igaz, hogy nem az én tervemet választották, így Cara nem viselte a ruhám, de nem adom fel. Ez még csak a kezdett, nem fogom az első akadálynál feladni. Hiszem, hogy lehetek valaki az életben csak egy kis érőfeszítés kell. Majd Nathan odament a fanokhoz én meg a lányokhoz.

- Mizujs csajok? - ültem le közéjük.

- Képzeljétek el Niall újév alkalmából vett egy új házat kettőnknek - mesélte Betty széles mosollyal.

- De jó nektek, majd megyünk megnézni - mondta Kelsey.

- Jaja - helyeseltem.

Majd oldalra pillantottam és néztem Nathan-t milyen kedves a fanokkal. Viszont a.szám tárva maradt, amikor az egyiküknek egy szájra puszit adott.

- Jól láttam, hogy Nathan szájra puszit adott az egyik fannak? - kérdezte meglepetten Lucy.

Én csak vállat rándítottam. Lehet félre néztem. Valószínű csak a szája sarkába kapta. Bizonygattam magamnak, de nem hittem el.

- Hölgyem szabad egy táncra? - kérdezte udvariasan előttem Harry.

- Persze - válaszoltam mosolyogva.

Felálltam. Arrébb mentünk. Megfogtam mindkét kezét és elkezdtünk táncolni. Közben pedig Nathan-t néztem, hogy egyre több fannak add szájra puszit. Nem fogom felhúzni magam ezen. Ezek csak puszik, kicsit ivott már biztos annak tudható be. Engem szeret és soha nem csalna meg, tudom.

- Nathan csak egy kicsit részeg azért csinálja ezt - mondta Harry.

- Tudom - ráztam a fejem, de azért fáj.

- Én sose csinálnék ilyet, ha egy ilyen lány lenne a barátnőm. Én minden szabad percemet csak is veled szeretném tölteni - mosolygott rám.

Már megint kezdi. Mindig mondja a cukiságait amivel szinte zavarba hozz.

- Jah és még nem is mondtam. Gyönyörűen nézel ki - bókolt tovább

.

Nem hiszem el még ezzel is rátesz egy lapáttal. Olyan kedves velem, túl kedves.

- Köszi, Hazz! - kulcsoltam össze a kezem a nyakánál és egy puszit nyomtam az arcára.

Majd a kezét a derekamra tette és így táncoltunk tovább.

- Tettél valami újévi fogadalmat? - kérdeztem rá.

- Igen. Azt hogy mostantól kitartóbb és türelmesebb leszek - válaszolta.

- Az jó.

- Te? - kérdezett vissza.

Ráztam a fejem, hogy nem...

- Miért vagy ilyen elérhetetlen számomra? - nézett a szemembe és egy kósza tincset a fülem mögé rakott.

Majd közelebb hajolt. Azt hiszem megakar csókolni...

- Ti meg mit csináltok? - kérdezte Nathan Harry meg eltávolodott tőlem.

- Csak táncoltunk - válaszoltam.

- Tánc mi? Majdnem smároltatok - mondta és a szemei már vérben forogtak.

- Nathan bocsi én akartam nem bírtam neki ellenállni - vallotta be Harry, hogy tényleg megakart csókolni.

Egy kicsit meglepődtem ezen... Azt hittem Harry csak barátként tekint rám.

- De tudod, hogy foglalt. Te meg - fordult felém. - Képes lettél volna megtenni?

Ez egy jó kérdés tényleg nem tudom mi történt volna ha Nathan nem jön... Csak némán álltam és nem válaszoltam a kérdésre.

- Szép barátnő vagy te is. Jobb lett volna, ha otthon maradsz - fordított hátát és elment.

De jó jól kezdődik ez az év is. Megint összekaptunk, mert féltékeny. De nincs rá oka, mert én őt szeretem.

- Levegőzünk egyet? - kérdeztem.

Harry rázta a fejét, hogy igen és kimentünk.

- Hogy értetted azt, hogy elérhetetlen vagyok számodra? - kérdeztem rá a lényegre.

- Úgy, hogy neked ott van Nath és őt szereted - hajtotta le a fejét. - Szeretlek, de nem úgy mint egy barátot - nézett a szemembe.

Én meg megöleltem és simogattam a hátát.

- Sajnálom, de én ezt nem bírom viszonozni.

- Tudom. Nekem az is elég, ha csak a barátom vagy - mondta és szorosabban megölelt.

*délután 4 óra*

Az estét Liam-nál töltöttem. Ezek után nem bírtam volna otthon aludni. Tudom, hogy csak újra veszekedtünk volna Nathan-nel. Talán most már lenyugodott. Így hazamentem. Elég kihalt volt a ház szerintem mindenki punnyadt a tegnapi buli után. Felmentem az emeletre. Megálltam az ajtó előtt. Vettem egy mély levegőt és benyitottam. Nathan az ágyon feküdt és telefonozott.

- Jó volt az estéd jól szórakoztál Harry-vel? - ült fel az ágyon.

- Liam-nál aludtam - válaszoltam higgadtan.

- Lehet, hogy más beveszi, de nekem ne hazudj! - állt fel.

2x17: A búcsúzás

Amy Szemszöge

*november 6. csütörtök*

Reggel az ébresztő csörömpölésére keltem. Nagyon hangos volt ez így, majd Nath nyújtózkodott egyet és a telefonjáért nyúlt, majd kikapcsolta azt.

- Jó reggelt! - szólalt meg és átölelte a derekam a takaró alatt.

- Neked is! - fordultam vele szembe és egy puszit nyomtam a szájára. - Mennyire állítottad az ébresztőt?

- 6:20-ra de 10 perc múlva jelez, addig is lustálkodjunk - húzott magához még közelebb.

A mellkasára hajtottam a fejem és hallgattam a szívdobogását. 

- Olyan fura lesz, hogy nem leszel itt... - mondtam és az ujjaimmal apró köröket rajzoltam le a mellkasára.

- Hidd el, ha tehetném maradnék... de...

- Tudom, tudom... ez a munkád. Én megértem, de annyira hozzászoktam, hogy szinte napi 24 órában együtt vagyunk... - vágtam közbe és egy apró puszit leheltem a mellkasára.

- Szeretlek! - mondta Nath és megpuszilta a fejem búbját.

- Én is téged! - mondtam és kibújtam Nath öleléséből.

Kiszálltam az ágyból.

- Hova mész? - kérdezte Nath és felkönyökölt az ágyban.

- Tusolni... - válaszoltam.

- Nem fürdünk együtt? - kérdezte a kis pimasz.

- Bocsi, ma nem - vigyorodtam el szélesen.

Felkaptam a földről a fehérneműmet és bementem a fürdőbe. Iszonyat gyorsan lefürödtem és kisimnkeltem magam, majd felkaptam magamra a bugyit és a melltartót és kimentem. Nath is felkelt már épp a bőröndjében kutakodott.

- Mit keresel, Nathei? - öleltem meg hátulról.

- A kedvenc pólómat. Úgy emlékeztem itt hagytam kint - mondta.

- Fürödj le, én majd megkeresem.

- Egy istennő vagy - váltottunk egy gyors puszit és már be is ment a fürdőbe.

Haha, nevettem magamba... a pólót én raktam el. A ruháim között van eldugva. Gyors bementem, kihoztam az ajándékját. Magamnak is kerestem egy ruhát, amit felveszek... Magamra kaptam egy fekete pólót és egy csőnadrágot meg egy vékony pulcsit. Leültem az ágyra és felöltözve vártam Életemet. Addig is a földről felvettem a mappám és ki vettem a rajzaimat és megint csak néztem... Nem tudom eldönteni melyiket adjam be... Nehéz döntés... Vissza is raktam őket, majd s suliban eldöntöm.

Nath-re nem is kellett sokáig várni, kijött a fürdőből egy szál alsó nadrágban. Jól megnéztem magamnak, mert egy jó ideig ezt nem láthatom, max csak képeken... - Megtaláltad, Kicsim? - guggolt le elém Nath.

- Ami azt illeti igen, de szerintem nem azt fogod felvenni - mosolyogtam rá féloldalasan.

Ő csak kérdően rám nézett, én csak átnyújtottam neki az ajándékát.

- Ez a tied - mondtam.

Nathan széjjel hajtotta és egy fekete férfi póló volt V kivágással. Az 'I love Amy' feliratot az elején én magam készítettem és vasaltam rá.

- Köszönöm - mondta Nath és megcsókolt.

Tudtam, hogy tetszeni fog neki. Szép lassan levettem magamról a pulcsimat és megmutattam a pólómat. Nekem is ugyan olyan volt, mint Nathan-nek csak nekem nőibe és az volt rá vasalva, hogy 'I love Nath'. Ő csak elmosolyodott az egészen és felkapta magára a pólóját, magára kapott egy barna csőnadrágot és már indulásra készen is voltunk.

- Mindent elraktál, amire szükséged lehet? - kérdeztem, mert ismerem már annyira, hogy valamit tuti kifelejtett.

- Minden meg van! - mosolygott.

Összecipzározta a bőröndjét. Én a kezembe vettem a mappám és felkaptam az iskolatáskám. Majd lementünk a földszintre. Már majdnem mindenki lent volt. A bőröndök egy kupacban voltak az előszobába. Olyan fura lesz... Nem lesznek itt ezek a vad barmok. Ráadásul Kelsey és Nunu is megy velük. Csak Jessica és én maradunk ebbe a nagy házba. 

- Szerintem kezdjünk kivinni a cuccokat a kocsihoz - mondta Kevin.

A srácok felkapták a dolgaikat és kivitték a kocsikhoz... 5 kocsi állt a ház előtt... Nathan pedig az egyiknek támaszkodva nézett engem. Majd elkapta a kezem és magához ölelt. Istenem! Mennyire fog ez hiányozni. Majd felemelte a fejemet és megcsókolt.

- Mindenki szálljon be, mert még lekéssük a gépet! - utasított minket Nano. Nathan és én egy kocsiban. Jay, Lucy a másikban. Tom, Kelsey a harmadikban. Siva, Narersha pedig a negyedikben. Kevin, Max, Nano és Jessica az ötödikbe ültek be. Majd elindultunk... Nathan pedig egész végig fogta a kezem... 

- Amy! - szólt mellőlem. 

- Igen? - fordultam felé.

- Megfoghatom a melleidet? - harapta be az alsó ajkát. 

Egy aprót bólintottam, hisz tudom, hogy egy jó darabig nem érinthetjük meg egymást. Nath megcsókolt és csók közben a pólóm alá csúsztatta a kezét. Majd benyúlt a melltartóm alá és érősen rámarkolt a melleimre. Ez egy apró nyögést váltott ki belőlem. Majd másik kezével is rámarkolt a csöcseimre... Huuu! Ez egy kicsit beindított... Majd Nath kihúzta kezeit és elválltak ajkaink.

- Nem tudom, hogy fogom kibírni nélküled - ölelt jó szorosan magához.

Majd csak ültünk szótlanul... Míg meg nem érkeztünk. Kiszálltunk a kocsiból. Nano intézte a csomagokat mi meg BigKev kíséretében bementünk a terminálba. A fiúk odamentek a fanokhoz mi lányok pedig bementünk a várakozóba. Én csak magam elé bámultam... 2,5 hét az nem olyan sok - mondogattam magamba.Túl fogom élni..

- Minden rendben lesz Amy! - ölelt meg Lucy.

Hát igen Lucy-nek és Jay-nek talán még nehezebb mint nekünk. Nincsennek együtt hosszú ideje... De tuti kibirja a kapcsolatuk a távolságot is. A fiúk is lassan megérkeztek. Úgy tűnik nem maradtak sokáig. Nathan egyből hozzám jött és szorosan magához ölelt. Soha nem gondoltam volna, hogy lesz egy srác akit ennyire szeretni fogok és ilyen nehéz lesz elengedni. 

- Srácok! Kb. 20 perc és felszállhatunk a gépre! - jött ide szólni Nano.

Tehát eljött a búcsú ideje... De utálok búcsúzkodni... Nath elengedett és sorban elköszöntem mindenkitől. Mindannyian nagyon fognak hiányozni. Olyan üres lesz a ház... Még azt is hiányolni fogom, hogy hajnal 3-kor Tomax-ék felkeltsenek! Jay külön rám szólt, hogy vigyázzak a gyíkjaira és ha van időm sétáltassam meg őket. Majd jött Nathan... A kezem összekulcsoltam a nyaka körül és amennyire csak tudtam hozzásimultam. 

- Már most hiányzol! - pusziltam meg a nyakát.

- Te is nekem - kezdte el simogatni a hátam. - De ígérem minden nap hívni foglak és nem fog eltolni úgy egy óra, hogy ne gondolnék rád. 

- Szeretlek! - távolodtam el egy kicsit tőle és a szemébe néztem.

- Én is szeretlek! - simított végig az arcomon. 

Nem vagyunk a nyilvános csók híve, így BigKev-et élénk állítottuk és egy hosszú, érzelmes csókot váltottunk. Majd csak öleltük egymást.

- Menni kell! - kezdte el húzni Jay Nathan-t a karjanál fogva.

- Szeretlek! - dobott még Nath egy puszit.

Én integettem neki mosolyogva, míg kinem estek a látó körömből... Ránéztem az órámra 8:40. Az első órám már biztos lekéstem...

- Amy, jössz? - kérdezte Jess.

- Azt hiszem még maradok egy kicsit. Menjetek nyugodtan! - válaszoltam.

- Rendben. Szia! - köszönt el Jessica.

- Szia, Amy! - köszönt el Lucy is.

- Sziasztok! - mondtam.

Igen Lucy is még iskolás és abba a suliba jár ahova én is. 19 éves, mint én. Jessica osztálytársa, de csak azért, mert az anyukájával sokat költöztek és így sok volt a hiányzása. Ezáltal pedig évet kell ismételnie. Majd visszamentem a terminálba...

- Amy! Amy! - kiabálta a nevemet pár fan.

Szeretem őket, hisz nélkülük nem lenne The Wanted. Időm is van, csak a 4. órámra kell beérnem az a fontos. Szóval odamentem hozzájuk.

- Sziasztok! - köszöntem mosolyogva.

- Jaj, de cuki a pólód - álmúdozott az egyik lány.

- Adsz egy autógrammot? - kérdezte a másik.

- Persze! - kivettem a tollat a kezéből és aláírtam a nyújtott lapot.

Majd még egy képet is csináltam vele. Másoknak is adtam autógrammot és képeket is csináltam velük.

- Mi van a mappában? - kérdezett rá az egyik lány.

- A terveim. A ruha terveim - válaszoltam.

- Juj! Megmutatod őket? - kezdett el ugrándozni az egyik lány.

- Rendben.

Óvatosan kihúztam a mappából mindegyiket és megmutattam nekik, de nem adtam a kezükbe, mert nem akartam, hogy bármelyiknek is baja essen.

- Nagyon jó mind!

- Tök jól rajzolsz! - dicsértek meg.

- Köszönöm! - mondtam mosolyogva.

Majd az órámra pillantottam 9:32.

- Bocsi lányok, de mennem kell!

- Szia, Amy! - mondták és elindultam.

- Imádunk téged! - kiabálta még utánam az egyik lány.

Majd hívtam egy taxit, ami elvitt a suliba. 10:03 volt. Bementem a suliba.

- Jó napot! - köszöntem a portásnak.

Majd sétáltam beljebb. Bekopogtam a osztályterem ajtaján.

- Jó napot! - mentem be és beültem a helyemre.

Töri óra, de utálom. Az a sok évszám alig birom megjegyezni... Meg az a sok háború... De most nem nagyon figyeltem. Inkább azon gondolkoztam, hogy melyik tervemet adjam be... Kivettem a mappából őket és néztem. Szilveszteri ruhákat kellett rajzolnom. De nem tudok dönteni. A többiek segítségét is kértem már, de mindig mást mondtak. Huuu! Döntöttem... A fekete, pántnélküli, lila árnyalatos mellrészes ruhát választottam csillogó övvel. Mindig is ez volt Nathan kedvence és bízok az ízlésében. Majd hallottam, hogy kicsengettek. Visszaraktam a terveket a mapába és kimentem a teremből. Már megint a fél iskola nézett, de már megszoktam és bementem a 11/c-s osztályba.

- Halika! - ültem rá Jessica padjára. 

- Szia! - köszönt ő is meg Lucy. 

- Mit csinálsz Jess? - fordítottam magam felé a füzetét.

Amint megpillantottam mosolyra húzódott a szám. Szívecskéket rajzolgatott benne az Adam névvel. 

- Ki azaz Adam? - kérdeztem.

- Senki! - húzta magához a füzetét.

Szóval nem mondja el... Akkor kiderítem én...

- Adam! - kiabáltam el magam.

És néztem körbe hátha az osztályába jár. Majd felállt egy zselézett, barna hajú cuki srác. És felénken idejött.

- Mit szeretnél? Milyen házidat csináljam meg? - nézte a földet.

Egyem meg milyen cuki... Szegényt sajnálom, hogy ugráltatját... Pedig nem tehet róla, hogy okos és nem titkolja el. Jó pasi is... Utálom ezt a hiearchiát.... - Nem kell megcsinalnod semmi házit. Inkább azt akarom, hogy ebédnél ülj hozzánk. 

Jess örülne neki - mondtam kedvesen. 

- Ha elakarod venni a kajám, akkor szólj odaadom. Csak ne aláz meg az egész ebédlő előtt.

Ez nem fogta fel, hogy én mit akarok... Attól mert népszerű vagyok a suliban nem vagyok olyan, mint a többiek. 

- Figyi tényleg csak azt akarom, hogy ülj hozzánk. Nincs semmi hátsó szándékom. És bátran szólj, ha valaki ugráltatni mer - öleltem meg és egy puszit nyomtam az arcára.

- Miért vagy ilyen kedves velem?

- Mert bejössz egyik barátnőmnek - súgtam a fülébe és Jessica-ra pillantottam.

Majd Adam-nek mosolyra húzódott a szája. Viszont hallottam a csengő szót.

- Akkor ebédnél találkozunk! Sziasztok! - mentem ki a teremből.

És visszamentem az osztálytermembe. Majd leültem a helyemre és vártuk, hogy Mr. Monty bejöjjön. Ő a rajz tanárom. Szegény homokos, de azért jó fej. 

- Szasztok! - jött be csípőre tett kézzel és integetett. - Mindenki itt van? - ült le és tette keresztbe a lábat. 

- Igen! - válaszolta egyik osztálytársam.

- Az jó. Akkor tudjátok milyen nap van ma? - állt fel és az asztal előtt kezdett el járkálni.

- Te mond meg - mutatott Jackson-ra. 

- Csütörtök? - kérdezte Jackson.

- Nem! Ma van az a nap, mikor dolgozatot iratok veleted - kezdett el nevetni. - Na, jó csak szívózok. Mindenki jöjjön az asztalomhoz egyesével és hozza ki magával a művét - váltott komoly hangnembe és leült. - Na, gyerünk kezdjétek! - kezdett el hadonászni a kezével.

Bátorságot vettem Nathan biztató szavaiból. És felálltam a rajzommal a kezembe és odamentem Mr. Monty-hoz. Leraktam az asztalára a tervem. Ő a kezébe vette...

- Wow, Amy! Ez nagyon jó! Még fel is venném - mosolygott rám. 

Alig bírtam ki nevetés nélkül. Mi az hogy felvenne egy ruhát? 

- Ez egyszerűen perfekto! Nem is gondoltam, hogy te ilyen jól tudsz rajzolni. Isten a ceruzát a kezedbe teremtette - mondta a dicsérő szavait.

Sziasztok! Bocsi a késésért, de nagyon el vagyok csúszva a részekkel :S Nem tudom, hogy a vasárnapi rész pontosan fog-e érkezni :( Nagyon sajnálom. Próbálom behozni a lemaradást <3 Csakis értetek :D