Zene

2014. június 10., kedd

The Dark of Past!!!

Sziasztok! Szeretném, ha benéznétek a legújabb blogomba :D NEM egy fanfiction. Csak annyit szeretnék, hogy olvasd el a prológust, a szereplőket és nézd meg a trailert :D És ha tetszett iratkozz fel :P http://the-dark-of-past-the-wanted.blogspot.hu

2014. május 12., hétfő

2013. október 17., csütörtök

EPILÓGUS

Nathan szemszöge


*kb 6 hónappal a baleset után*

Gyönyörű nyári reggel volt. Én és Amy futottunk egy mezőn. El akartam kapni, de gyorsabb volt nálam.

- Gyere Nath - hívogatott engem magához.

Én gyorsabb tempóra kapcsoltam és sikeresen elkaptam. Felkaptam és a levegőbe kezdtem pörgetni. Olyan jó érzés volt hallani a nevetését, engem is megmosolyogtatott.

- Szeretlek! - mondta ki a legszebb szót.

- Én is szeretlek! - mondtam, majd letettem a földre.

Hosszan a szemébe néztem, egy kósza tincset a füle mögé simítottam és szenvedélyesen megcsókoltam. A csókunkat egy különös zaj zavarta meg. A hang forrása felé kaptam a fejem, de nem láttam semmit. Mire visszafordítottam a fejem, Amy eltűnt.

- Amy! - kiabáltam a nevét. - Amy! Amy! Amy!

Valaki elkezdett rázni.. én kinyitottam a szemem és Jay-jel találtam szembe magam. Csak egy álom volt, sajnos...

- Jól vagy Nathan? - kérdezte aggódva a haverom.

- Igen, csak megint vele álmodtam - mondtam szomorúan, majd visszabújtam a takaró alá.

Elvettem a telefonomat az éjjeli szekrényről és meglestem, hogy mennyi az idő, 2:34. Jobbkor nem is kelhettem volna föl. Itt L.A.-ben más az élet, mint London-ban, nagyobb a pörgés és melegebb az idő. Szeretek itt lenni, semmi se emlékeztetett Amy-re, csak az álmaim. Csak így lehetek újra vele... Nagyon bánt a halála, tudom én vagyok a hibás. Miattam lett öngyilkos, ha nem csináltam volna azokat a hülyeségeket, akkor még élne és nem Jay-jel osztoznék ezen a szobán. A 1D-vel is megromlott a viszonyom, mert az én hibám miatt veszítették el Amy-t. Nem csodálom, hogy engem okolnak, mert ezt én is így látom, én tehetek az egészről.

Az ágyban csak forgolódtam, nem bírtam visszaaludni, ezért kikeltem az ágyból és a konyha felé vettem az irányt. Csináltam magamnak egy meleg teát. Hátha ez segít, hogy el tudjak aludni. Ez mindig segít nekem, ha nem tudok alukálni. Megittam a teám, jó érzés volt az, hogy a meleg ital végig csurgott a torkomon. Beraktam a mosogatóba a bögrét és visszaindultam a hálóba, amit Jay-jel osztok meg. Ahogy beléptem Jay horkolása csapta meg a fülem. Ez se tud csöndbe aludni... Vissza feküdtem az ágyba és jól magamra húztam a takarót. De ígyse volt halkabb a horkolás. A párnát a fejemre raktam, de ez sem segített.

- Jay kuss! Aludni szeretnék! - mondtam hangosan, de rá sem hederített.

Jól van te akartad. Hozzá vágtam a kispárnámat,hátha ettől bekussol. De még mindig nem hagyta abba. Idegesen kikeltem az ágyból, odamentem Jay-hez és jól belerugtam egyet az ágyába. Nem volt jó ötlet... Jay nem hagyta abba és még az én lábam is fáj. Na jó én ezt nem bírom, hajnalok-hajnalán... Az ágy alól kihúztam a bőröndömet, nem kis hanggal rádobtam az ágyra és kerestem valami ruhát. Amint kiválasztottam azzal meg elindultam a fürdőbe. Felöltöztem, megmosakodtam és a fejemre húztam egy fullcap-et. A hotel ajtaját nem kis hanggal csuktam be és elindultam a legközelebbi közértbe egy kis rágcsálni valóért.
Szeretem Los Angeles-t, tele van nyüzsgéssel és soha nem alszik a város. Mindig azt terveztem, hogy én és Amy itt fognunk a parton sütkérezni. Senki sem érdekelt volna, csak mi ketten lettünk volna. És persze a part... Csak az a baj, hogy ez mind álom lesz, soha nem tudtam megmutatni ezt a helyet. És azt a házat, amit itt kinéztem magunknak, ahol elképzeltem a közös jövőnket. Biztos tetszett volna neki. Nagy ház volt, jó sok szobával. Még ha a fiúk látogatóba jöttek volna simán elfért volna mindenki még a gyerekeink is. Sose mondtam neki, de én csak tőle szerettem volna egy kislányt. Olyan szépet, mint Amy-t. De ez már lehetetlen...

A gondolat menetemet egy fura zaj zavarta meg. A hang irányába néztem és egy sötét alak állt ott. A kapucni a fejére húzva, eléggé félelmetes látvány volt. Gyorsítottam a tempómon és bementem a boltba. Fellélegeztem, mikor a bolt biztonságos falai közt voltam. Amilyen gyorsan csak tudtam megvettem a rágcsálni valót és visszamentem a hotelba. Nagyon fura volt ez az ember, valami rosszat sejtek... Aludni biztos nem tudok, ezért leültem TV-t nézni...

Nem volt benne semmi érdekes. Csak ültem a kanapén és bámultam ki a fejemből. Az elmúlt 6 hónapban mindig ezt csinálom.... Kezdetben nem beszéltem senkivel, bezárkóztam a szobámba. Oda, ahol a legtöbb emlék volt. Érzem belülről nem bírtam még feldolgozni Amy halálát, valószínűleg soha nem is fogom. Nagyon sokat jelentett nekem ő... Ő töltötte be az üressegemet belülről. A halálával úgy érzem egy részem odaveszett vele együtt, a legfontosabb dolog, a szívem. Soha nem fogok senkit úgy szeretni, mint őt...
Nem tudom meddig bámulhattam a tv-t, de arra eszméltem fel, hogy mellettem besüppedt a kanapé. Oldalra fordítom a fejem és Jay kócos hajzuhatagával találtam szembe magam.

- Már megint nem tudsz aludni? - kérdezte és közben a szemét dörzsölte.

- Jah... - válaszoltam neki tömören.

Nem akarom megbántani azzal, hogy részben tőle se tudtam aludni, de mindegy már megszoktam, hogy alig alszok.

- Haver minden rendben? - kérdezte Jay és a kezét biztatás képp a vállamra tette.

- Persze... Csak hiányzik - mondtam lefelé bámulva.

- Tudom Nath. Nekem is hiányzik... - mondta Jay.

- Mikor is megyünk az interjúra? - tereltem el a témát, mert nem akarok róla beszélni.

Így is nehéz nekem feldolgozni. Örülök, hogy odáig eljutottam, hogy tudok mosolyogni és jó pofizni. Igaz, hogy ez csak egy álca és belülről még fáj, iszonyatosan. De el kell hitetnem az emberekkel, hogy minden rendben van.

- Uhh... - állt fel Jay a kanapéról. - 1,5 óra múlva. Megyek felébresztem a többieket - mondta és elindult ébreszteni a brancsot.

Az egész banda melettem állt a legnehezebb időszakban. Nagyon sokat köszönhetek nekik. Nélkülük nem sikerült volna. Nagyon hálás vagyok nekik...

Jay-nek hála mindenki felkelt, igaz kissé álmosak voltak, de mindegy. Mindenki elkészült és már úton is voltunk a rádióba. Pár perc késéssel be is értünk és indulhatott is a műsor. Jó hangulatban telt, de én igazán nem nagyon tudtam élvezni. Azon paráztam, hogy a kérdéseknél tuti fel fog jönni a barátnő téma. Nem igazán szeretek az ilyen kérdésekre válaszolni. Mindig nagyon nehéz neke. Majd úgy 1 óra múlva végeztünk. Sikeresen túléltem ezt az interjút is. Alig vártam, hogy vége legyen, mert feszengve éreztem magam. Amy óta mindig ez van...

A műsor után úgy gondoltuk, hogy beülünk kajálni valahova, mert nem volt időnk reggelizni. Nem vagyunk valogatósak, ezért a legközelebbi KFC-be mentünk, jól bekajáltunk és indultunk is tovább az esti koncert helyszínére, Las Vegas-ba. A repülő téren jó sok rajongó várt minket, de ezt már megszoktam. Szeretem őket, miattuk vagyunk ott, ahol most tartunk. De egy fan kitűnt a többi közül, fekete kapucni a fejére húzva és tetőtől-talpig feketében. Elindult felém egy poszterral a kezében. A kezembe nyomta a tollával együtt.

- Kinek írhatom? - kérdeztem meg. 

- Becca - mondta, de a kapucnit nem vette le a fejeről.

'Sok szeretettel Beccanak! <3
 Nathan Sykes'

Firkantottam alá neki. Amint vissza nyújtottam neki a posztert, még mindig ugyanabba a pózban állt. Van valami bizarr ebben a lányban, olyan furcsa.

- Szeretnél még valamit? - kérdeztem.

A csaj nem szólt semmit csak elrohant. Ebbe meg mi üthetett? Nagyon sokat nem tudtam ezen gondolkozni, mert már indult is a gépünk Las Vegas-ba. Az út kb 30 perces volt, Vegas-ban is ugyanaz ment le, mint L.A.-ben. A reptéren várt minket egy kis busz, ami elvisz minket a hotelba. Igaz, hogy csak egy napot maradunk, de ahogy ismerem a fiúkat tuti bulizunk koncert után. Buli... nem tudom igazán jól érezni magam... Amy halála után sokat voltam bulizni és alkoholba folytattam a bánatomat, de ez már 3 hónapja történt. Akkor teljesen magam alatt voltam, csak a piában láttam a gyógyírt. Kevés olyan éjszaka van akkoribban, amire emlékszem. És az a sok nő, akit ágyba vittem.... Emlékszem, hogy másnap milyen nagy bűntudatom volt, mert megcsaltam Amy-t. Nagyon rossz volt. És aztán jött nálam a fordulópont, amikor rájöttem arra, hogy amit teszek az nem helyes. Alkoholba menekülni nem megoldás, csak átmeneti állapot. Ezért egy új hobbit találtam magamnak, ami még a bandának is jó, dalokat irok, ami mind Amy-ről szól. A fájdalmamról, amit akkor éreztem és az ürességről, amit most érzek, idebent. 

Az út a hotelig számomra némán telt, csak bámultam ki az ablaküvegen. Mikor megpillantom azt a furcsa lányt, aki pár órával ezelőtt autogramot kért tőlem, majd elfutott. Nagyon bizarr, most a kapucnija meg még jobban a szeme elé volt húzva, mintha rejtegetné a kilétét. Inkább gyors elvettem onnan a tekintetem és elkezdtem a telefonomat bújni. Felnéztem Twitter-re, semmi érdekes nem volt rajta csak a szokásos. Majd megérkeztünk és mindenki elfoglalta a lakosztályát ebben az öt csillagos hotelban. Nem élvezhettem sokáig a nyugalmat, mert jött Nano szólni, hogy 10 perc múlva mindenki legyen a hallba. Én eleget tettem a kérésének pontban 10 perc után érkeztem meg.

- Na végre, hogy lejöttél - mondta Nano.

Mindannyian beültünk abba a buszba, amivel érkeztünk és elvitt minket az OAK klubba. Ahogy megérkeztünk egyből kezdődött a hangpróba. Tudnillik ez egy elég népszerű klub Vegas-ban és elég megtisztelve érzem magam, hogy vissza hívták ide minket fellépni. Általában fellépés után mindig itt maradunk a fanokkal bulizni. Nagyon jó hangulatban szokott telni. A hangpróba probléma mentesen zajlott le. Elpróbáltuk a dalokat, amiket elő fogunk adni: Glad you came, All time low, Show me love, We own the night, Heart vacancy. 

Elég hamar végeztünk és így volt időnk még fellépés előtt, ezért beültünk egy kaszinóba szórni a pénzt. Nekem semmi kedvem nem volt, de a srácoknak viszont igen. Nem akartam elrontani, ezért nem kötöttem az orrukra.

Kb 1 óra múlva indultunk vissza, mert kezdődött a mini koncertünk. Elég sokan eljöttek, még talán többen vannak mint tavaly. Olyan jó érzés látni a fanok mosolyát és főleg az a legjobb, hogy mi tehetünk róla, mert miattunk mosolyognak, hogy láthatnak minket élőben. A konci csak 30 perces volt és aztán jól gondoltam, hogy itt maradunk bulizni. Nekem most nem volt nagy party hangulatom, ezért leültem a bárpulthoz és rendeltem egy pohár kólát. A csapos meglepetten nézett rám, majd egy kis fázis keséssel elém tolta a rendelt italom. A kezembe vettem és a bárpultnak támaszkodva figyeltem a tömeget. Mindenki táncolt és bulizott, csak én vagyok ilyen szerencsétlen, aki nem élvezi. Az ember azért szokott bulizni, hogy jól érezze magát. De én nem tudom élvezni, még nem...
Na jó, nekem ebből elég volt, fordultam vissza  pultoshoz.

- Valami jó erőset! - utasítottam.

Nem akarok  szomorkodni, ma nem. Élvezni akarom az éjszakát és kihasználni a felkínálkozó lehetőségeket. A csapos elém tölt egy kupicával, én meg egyből lenyeltem az egészet. Nem foglalkoztam azzal, hogy mennyire égeti a torkom. Inkább töltötettem magamnak még eggyel. Azt is egy húzásra megittam. Kb még 2 kört ittam, aztán úgy éreztem, hogy egyenlőre elég. Megint a tancoló tömeget néztem, most egy fokkal jobb hangulatban vagyok. A zene ritmusára mozgattam a fejem és szélesen vigyorogtam. A többiek igen jól szórakoztak a csajok társaságában. Aztán megakadt a szemem egy igen igérkezős lány csoporton. Itt a jó alkalom Nath, csajozz - mondta egy kis hang a fejembe. Biztos lábakon elindultam feléjük, és megálltam nem messze. Vettem egy nagy levegőt és léptem még egyet, így ezáltal közelebb kerültem a kívánatos lányokhoz. A kezeimet hanyagul átráktam a vállukon, majd megszólaltam:

- Sziasztok! Remélem nem zavarok - villantottam feléjük csábos mosolyom.

- Nem - mondták elég boldogan.

Örülhetnek is, hogy én pont őket választottam ki. Szépen elcseverésztem velük és a lehető legtöbb bókot zúdítottam feléjük. De csak azért, hogy minél hamarabb széjjel tegyék a lábukat nekem. Mindent megkell tennem, kell egy jó éjszaka.

- Ti lányok olyan szépek vagytok. A legszebbek itt - nyomtam egy-egy puszit az arcukra és a derekuknál fogva még közelebb húztam őket.

Épp egy pillanatra néztem fel és egy fekete hajú lányt pillantottam meg. Pont úgy nézett ki, mint Amy. Hosszú fekete haja a derekáig ért, a fekete miniruha tökéletesen simult a testéhez. És abban a 10 cm-es magassarkúban tökéletesen festett, maga volt a tökély. Még a stílusa is Amy-s volt, eléggé furcsa. Felkeltette az érdeklődésemet, mit sem törődve a lányokkal elindultam felé. Érdekelt, hogy ki lehet ez a lány. Amint a lány észrevette, hogy elindultam felé ő is elindult. Én követtem őt, valami vonzott benne.

- Hé haver, hová mész? - ragadta meg a karom Max.

- Ööm... kimegyek levegőzni - válaszoltam.

Próbaltam mosolyogni, sikerült is a bennem lévő pia miatt.

- Rendben, de aztán siess vissza - mondta Max, majd visszafordult a csajhoz.

Ezt megúsztam. A szememmel a csajt kerestem, de nem találtam. A francba! Elvesztettem... Nem tudom miért érdekel ennyire engem ez a lány. De úgy érzem meg kell őt ismernem. Elindultam ki az OAK klubból, mert ha kiment akkor még utol érhetem. Ha meg nem akkor el tudom kapni, mikor elhagyja a klubot. Kiléptem az ajtón és egyből megcsapott a meleg, párás levegő. Jobb volt, mint bent az tuti. Először jobbra néztem nem volt ott, majd balra és megláttam őt kb 2 saroknyira a klubtól. Elindultam utána, egy fajta késztetést éreztem, hogy ezt tegyem. Elkezdtem után futni, már csak egy sarok választott el tőle.

- Amy! - kiáltottam utána, magam se tudom miért.

Talán azért, mert rá emlékzetetett... Nagyon is. A lány rám se hederített csak befordult egy utcán. Csak ne tévesszem szem elől, tudnom kell ki az! Mikor odaértem, ahol a csaj befordult meglepődtem. Az utca kellős közepén állt, kezeit maga előtt tartotta. Hazudnék, ha azt mondanám nem paráztam be... Senki se volt az utcában, kihalt volt az egész város. Ez nem nagyon jellemző Vegas-ra.

- Amy - suttogtam a nevét és elindultam lassan hozzá.

Óvatosan a vállára raktam a kezem... Ezt nem képzelem, valódi...


- Amy!


- Na persze, Amy... - mondta a csaj és olyan hirtelen történt minden.


A csaj gyorsan megfordult, cdak annyit láttam, hogy az arca félig meg volt égve. Biztos autóbaleset vagy valami történhetett vele... Aztán egy szúró fájdalmat éreztem a hasamnál, elvesztettem az egyensúlyom és a földre rogytam. A kezemet a fájópontra helyeztem, valami fura nedvességet éreztem. Egyből elvettem onnan és a fényben kezdtem vizslatni, hogy mi lehet az. A kezemen szín tiszta vért véltem felfedezni, a saját véremet. Te jó Isten! Ez a szuka leszúrt engem... Ez tuti nem Amy, ő soha nem tette volna ezt. Nagyon hülye vagyok, inkább maradtam volna a buliban a csajokkal. El kell innen tűnnöm... Épp fel akartam volna állni, de a nőszemély visszanyomott a földre.


- Nem mész sehova, Nathan! - mondta a csaj.


Miért ismerős nekem ez a hang? Olyan, mintha hallottam volna már őt... Várjunk csak, az nem...nem... nem lehet ő.


- Ki vagy te és mit akarsz? - kérdeztem, hogy megbizonyosodjak.


- Hát ki lennék? Az édes kis drága Becca-d - mondta.


A gyanúm bebizonyosodott... Ő itt tényleg Becca. De mit keres ez itt? Ha képes volt leszúrni, akkor képes mindenre. Nem húzhatom fel...


- Mi történt veled? - kérdeztem.


Nem tudom mi történhetett vele, főleg az arcával nem. Nem válaszolt egyből, látszott rajta, hogy elgondolkozik, hogy el mondja e, de aztán úgy döntött, hogy megosztja velem:


- Kérdezd Amy-t - csak ennyit mondott.


Nem tudja, hogy eltávozott. Még mindig a szívem szakad meg, ha rá gondolok.


- Amy - ejtettem ki halkan a nevét. - meghalt.


A reakciója más volt, mint ahogy elképzeltem. Ahogy kimondtam ő elkezdett nevetni, olyan sátáni kacaj volt. Nem értem miért jó más halálát kinevetni, kaphatok legalább annyi tiszteletett, hogy részvétet nyilvánít és nem kárörvendő módon adja tudtomra, hogy mennyire örül ennek.


- Tudom - mondta, amikor befejezte a nevetést. - Ott voltam mikor meghalt.


- Hogy mi? - lepődtem meg, nem kicsit.


Nem értem, hogy ez hogy lehetséges. Pedig Amy autóbalesetet szenvedett, öngyilkosság volt. Nem ült mellette senki az autóban. De most már kezdek kételkedni ebben, hogy ez nem öngyilkosság volt... Vagy az is lehet, hogy kamuzik, azért hogy jobban fájjon nekem. 


- Igen jól hallottad. Mellette ültem az autóban. Elmondtam neki mindent, hogy mennyire utálom azért amit tett velem. És az volt a legjobb, hogy hallottam a sikítását. Gyönyörűen csenget a fülemben... Aztán felborult a kocsi, az árokban kötöttünk ki. Olyan jó volt látni, hogy élettelenül fekszik a vezető ülésben. Én kimasztam, de rajta nem segítettem. Gondoltam minek tennék nektek szívességet. Haha - mesélte el az egész sztorit és a végén elröhögte magát.


A hallottak alapján biztos lehettem abba, hogy Amy nem lett öngyilkos. A szememből akaratlanul is kicsordultak a könnyek, Amy emléke miatt. Iszonyatosan hiányzik... A levegő is kezdett lehűlni, fáztam. A homlokom is verejtékezett, a levegő vételeim egyre jobban szaggatottá vált. Becca lehajolt elém a zsebemből kivette a telefonomat és neki hajította a falnak. Majd elindult, itt fog hagyni.


- Szép álmokat Nathan! - fordult vissza még utoljára és elnyelte az éjszaka.


- Ne hagyj itt - nyöszörögtem, alig halhatóan, mert már nem volt erőm.


Becca hátra se nézett csak ment egyenesen tovább. Nem maradhatok itt, segítségre van szükségem. Elkúsztam a falhoz, hogy valaminek neki tudjak támaszkodni. A hátamat a falnak döntöttem és jobb kezemmel pedig szorítottam a vérző sebemet annyira, amennyire csak volt erőm. Pár percig pihentem, majd erőt vettem magamon és felálltam. Nem volt jó ötlet, mert belenyilalt a fájdalom a hasamba, amitől összegörnyedtem. Még jó, hogy a közelembe volt egy kuka, ezen támaszkodtam meg. Mikor enyhült a fájdalomam, csoszogva elindultam az út felé. Szédültem, forgott velem az egész világ. Mit meg nem adnák azért, hogy most a részegségtől szédülnék... Majd egy fekete ruhás nőt fedeztem fel. Jaj ez Becca... Amilyen gyorsan csak tudtam hátra fordultam és kerestem valami búvóhelyet.


- Nathan, ezzel nem mész semmire - mondta Becca, majd egy lövést hallottam.


Ez volt az utolsó mondat, amit hallottam a sikeres életemből... aztán elsötétült minden...


A földi életemnek ezennel vége. Talán jobb helyre kerülök, ahol minden tökéletes. Senki se avatkozik az életembe vagyis pontossabban az életünk be Amy-vel.


THE END

2013. október 12., szombat

1x22: Utálom a saját életemet!

Sziasztok!
Íme itt az utolsó része a blognak! (De még lesz egy epilógus) Nagyon köszönöm szépen, hogy velem tartottatok! <3 :) És, hogy ilyen kitartóan olvastátok :D Az oldalon 41.915 klikk és 14 rendszeres olvasó, wow! :D Bátran kijelenthetem ez volt az eddigi legsikeresebb blogom :) és ez mind miattatok van Olvasóim *.*. Remélem a másik blogom fele annyira sikeres lesz, mint ez, mert már annak is örülni fogok :D I quit! De nem is rabolom tovább az időtöket, jó olvasást! :D


Amy szemszöge


*kb 30 perccel a baleset előtt*


Bedugtam a slusszkulcsot az indítóba és elindultam az autóval. Nem láttam tisztán, de nem is érdekelt csak az, hogy most jobb helyre fogok kerülni... Csak mentem... el innen, jó messzire. Egészen addig a kocsival, amíg valaki elé nem ugrott az autónak, egyből megálltam. Szerencsémre nem ütöttem el. Huu! Még csak az hiányozna az életemből, egy baleset. Az alakot nem láttam tisztán a könnyes szemeimtől. Azt se tudom, hogy fiú vagy lány. Majd elindult felém és egy mozdulattal kirántotta az ajtót. Csak elképedve néztem az illetőt... Ez meg mit keres itt? Miért pont most?

- Szia Amy! - mondta Becca gúnyos vigyorral a képén. - Látom nincs minden rendben veled... - szállt be a kocsiba egy gonosz kacajjal.

Mit akarhat ő? Sose jelent jót, ha itt van... Gyors letöröltem a könnyeimet és megkérdeztem:

- Mit akarsz? - kérdeztem bunkón.

Máshogy nem tudok vele beszélni, mivel tönkre tette az életem legjobb részét. Egyszerűen ki nem állhatom.

- Velem így ne beszéljél! - ordította le a fejem és közben elővett egy fegyvert, ami a ruhája alatt volt és rám fogta.


Na jó, most kezdek beparázni... Fegyver, nála? Nagyon megváltozott Becca. Nem ilyen kemény csajnak ismertem meg. Azt se tudom mit akar ez most tőlem... Ha Nathan-t akarja, arra rábaszott! Nem adom őt! Azért mert rosszban vagyunk, nem nyúlhat hozzá senki se, főleg nem Becca.

- Haha - nevettem ki. - Az a fegyver nincs is megtöltve - fordítottam felé a fejem.

- Valóban? - húzta föl az egyik szemöldökét.

Felemelte a pisztolyt és rám célzott. Kibiztosította és meghúzta. Centikre ment el a fejem mellett. A francba, nagyon ügyes. Hol tanulhatott meg ilyen pontosan lőni? 

- Na indits! - lóbálta a fegyvert előttem.

Nem akarok még meghalni, tehát azt tettem, amit kért. Elindultam a kocsival. A picsába tényleg kezdek félni, attól hogy mire készül. Remélem semmi rosszat. A kezemmel görcsösen szorítom a kormányt. És azon kattogok, hogy mierre jött ide és mit akar. Félek megkérdezni tőle, mert kiszámíthatatlan.

- Amy! Ne görcsölj. Csak vezess és nézd az utat! - mondta halál nyugottan.

Ennek biztos elgurult a gyógyszere. Egyik pillanatban még itt kiabál, a másik pillanatban még halál nyugodt. Mintha barátok lennénk. Pesig nagyon nem vagyunk azok. Mondhatjuk magunkat már ellenségnek. Mindkettőnknek ugyanaz a pasi kell.

- Merre megyünk? - kérdeztem tőle.


Nyugodt voltam kívülről, de belülről... féltem. Tudom nem kéne tőle, de már nem vagyok az a régi Amy, aki semmitől sem fél és verekszik. Megváltoztam. Igen megváltoztam, Nathan miatt. Ő miatta vagyok, aki vagyok most. Ő tett jobb emberré.

- Csak hajts egyenesen - mondta és én meg úgy tettem. - Tudnod kell valamit. Én nagyon szerettelek téged. De amit műveltél, az megbocsáthatatlan - rázta a fejét.


Ez miről beszél? Nem értem őt... Eskü nem tudom miről hadovál. Semmi rosszat nem tettem ellene... Én is úgy szerettem őt, mint a testvérem. A legrosszabbkor is szamithattam rá, de ez csak egy álca volt, hogy jól átbasszon engem. Inkább, amit ő tett az a megbocsáthatatlan.

- Fogadjunk, hogy nem tudod miről beszélek... Itt látszik, hogy nagyon a fejedbe vésted... Nem baj, majd a mai napot emlékezetessé teszem mindenki számára - mondta és ördögien fel kacagott.

Te jó Isten! Ez megőrültt... Egy elmebeteggel vagyok egy légtérben. Nem tudom mire készül, de semmi jó nem sülhet ki ebből. Nem mutathatom ki a félelmemet.

- Mire akarsz ezzel kilyukadni? - ráncoltam a homlokomat.


Becca csak némán ült és nézett előre, ki a szélvédőn. Ez most direkt csinálja azt, hogy nem hallja amit mondok vagy tényleg nem hallja... Ohh Istenem jó peches ez napom is. Nem lehet egy nyugodt percem se, mindig valami vagy valaki bezavar.

- És mi a helyzet Nathan-nel? - kérdezte Becca még mindig kifelé bámulva. - Jól megvagytok? - fordult felém, a szemében különös fény villogot.

Ajjaj... És pont rátapintott a lényegre. Nincs minden rendben Nath-tel.

- Igen... - mondtam bátortalanul.

- Ohh ne hazudj! Látom rajtad, hogy nincs minden rendben. Na mond csak szépen mit tettél vagy mit tett ő... - lett sejtelmes és a pisztolyt forgatta a kezében.

- Tényleg nincs semmi - hazudtam tovább.

Nem tudhatja meg, hogy nem oké minden közöttünk.

- Az igazat Amy! - ordította és a fejemhez szorította a fegyvert. - Az igazat ribanc! - már sziszegte az arcomba.


A pisztolyt jó erősen nyomta a bőrömbe a nyakamnál, már alig kaptam levegőt. Azt hittem itt nyomban végem lesz, de az egyik kezemmel elengedtem a kormányt és gyomorszájon ütöttem. Azonnal elvette onnan és fellélegeztem. Éreztem, hogy a tüdőm friss oxigénhez jut, felemelő érzés volt. A kezemmel a nyakamat dörzsöltem, hogy enyhítsem a fájdalmat, amit Becca okozott.

- Szép húzás Amy! - kezdett el nevetni. - Tudod mi még q jó érzés...  az, hogy tudom te és Nath szakítottatok. Szavakkal nem tudom leírni.

Hohoho... Várjunk csak... Ő ezt kitől tudja? Én biztos nem mondtam el neki.. De akkor ki lehetett... Nathan? Nem olyan hülye, hogy szóba álljon vele... vagy ki tudja. Tud még meglepetéseket okozni Nathan... De akkor végleg leírta magát nálam. Soha a büdös életbe nem fogok neki megbocsátani, az egyszer fix.

- Ki beszélt neked erről? - kérdeztem.


Amint feltettem ezt a kérdést egyből meg is bántam, mert így elárultam magam előtte. Látszik, hogy már nem vagyok a régi... Anno a 2 évvel ezelőtti énem simán elnyomott volna egy hazugságot, amit mindenki bevesz. De a mostani ezt nem tudja megtenni... Sajnos.

- Meg vannak a biztos forrásaim. Jó részletesen leírta Nath csókját - mondta gonoszan vigyorogva és végig nyalta a felső ajkát.

Erre pont nem gondoltam volna. Most már teljesen összeállt a kép. Minden Becca miatt van.

- Te küldted a névtelen levelet? - kérdeztem döbbenten.

- Bravo - kezdett el tapsolni. - Hogy jöttél rá erre?

Huu de kibaszott vicces vagy. Röhög a vakbelem is... Most már mégjobban utálom őt. Gyerünk, gondolkozz Amy, hogy szökhetnél el innen vagy hogy tüntesd el innen ezt a szarkavarót. Valami ütös kis terv kéne.

- Mit akartál ezzel az egésszel elérni? - kérdeztem és egy pillanatra ránéztem.

- Jó kérdés! Azt akartam, hogy szenvedj és megalázzanak téged! És ha jól vettem észre sikerült is - ismét egy gonosz kacaj tőle.


Már kezdem unni ezt az egészet. Nath-tel összevesztem, ráadásul Becca miatt. Úristenem! Egy idióta vagyok, ha ezt tudtam volna... Nem így cselekedtem volna és nem szakítottam volna vele. Ajh a francba. Nagyon szeretem őt. Ő a mindenem. Egy könnycsepp csordult ki a szememből, gyorsan letöröltem mielőtt ez az átkozott kurva észre nem veszi. Most már tényleg tennem kellene valamit... De mit? Semmi értelmes ötlet nem jut az eszembe.

- És tudod mi a legjobb? A csaj alig kért érte 15$-t - osztotta meg velem ezt az infót.

Ez most kit érdekel? Mert engem rohadtul nem...

- Elérted amit akartál - mondtam és kezdtem lassítani az autóval.

- Mit csinálsz te? Gyorsíts! - ordibált rám és rá lőtt a szélvédőre.


Egy apró lyuk tátongott a bal alsó sarokban. Szép lassan gyorsítottam a tempón és lopva Becca-ra néztem. Nem értem azt, hogy mi történt vele. Hisz olyan kedves, aranyos volt amikor megismertem. Most is a szőke haja rendezetlenül omlott a vállára és a szemei feketére volt kifestve. A ruhája arról árulkodott, hogy nem tisztességes munkát végez. Szegény lány hová jutott... Elég ebből Amy! Ne sajnáld, megérdemelte hogy ezt történjen vele.

Már kb 100 km/h-val repesztettem egy elhagyatott külvárosi főúton. A forgalom csekély volt. Talán itt az idő megszökni. Csak valahogy le kéne ütnöm... Óvatosan körbe néztem az autóban valami tárgy után. De pechemre nem volt itt semmi. De, a esztyűtartóban!
Aztán olyan gyorsan történt minden. Az egyik pillanatban Becca-val lefejeltettem a műszerfalat és fogtam a tarkójánál fogva. Kénytelen voltam elengedni a kormányt és a kesztyűtartóban kutakodtam. Egy pillanatra nem figyeltem. Becca felébredt és elrantotta a kormányt a másik sávba. Velünk szemben egy kamionos jött. Én is megragadtam a kormányt és próbaltam én irányítani az autót. De lesodródtunk az útról és bukfencelve földetértünk az árokban. Én csak annyit éreztem, hogy iszonyatosan fáj a fejem és elvesztettem az eszméletem...

Nem tudom meddig lehettem eszméletlenül, de amikor felkeltem hallottam a mentő hangját. Előfordultam oda, ahol Becca ült. De nem volt ott és az ajtó tárva nyitva. Az a ribanc... Óvatosan a biztonsági övhöz nyúltam és próbaltam kikapcsolni, de elromlott. Kénytelen voltam a tűzoltókat megvárni. Nem érzem a lábamat, a fejem is fáj. Csak fel ne robbanjak... Kérlek, kérlek! Nem akarok még meghalni. Előttem az egész élet. Nathan-nél való közös jövőnk. Szegény, hogy érezheti magát majd, ha a kórházba kell jönnie. Ismerem egyből jönne hozzám. Olyan kis cuki. Rohadtul szeretem, és meg fogok neki bocsátani mihelyst találkozunk. Nélküle nem tudok élni.

Ekkor elkezdtem érezni a benzin szagot. Ajjaj! Halladjatok már az ég szerelemére! Nem akarok meghalni... A mentősök már nagyon közel lehettek, mert már halottam a hangjukat.

- Itt vagyok, élek! - mondtam volna hangosan, de csak suttogásként jött ki.

Ezek a mentősök nem lehetnek ilyen bénák. Eskü fel fogom jelenteni őket.

- Nem tudunk a közelébe menni, mert szivárog a benzin és bármikor felrobbanhat. Nem kockáztatom az embereim életét.

Na kösz bazd meg. Ennyire lehet számítani az egészségügyre... Inkább hagynak meghalni, szép. Istenem Nathan. Bele se merek gondolni, hogy összefog omlani, miattam. És szakítottam vele. Csak az én életem, lehet ilyen elcseszett. És Isten miért bűntett engem? Pedig megváltoztam, próbaltam jobb ember lenni. De úgy látszik, hogy én ezt érdemlem. Viszlát élet! Viszlát Nathan!

- De ezt nem tehetjük meg kell próbálni megmenteni... - halkult el az egyik pasi. - A francba kigyulladt. Fedezékbe! - kiáltotta.

És éreztem, hogy a kocsi kezd egyre melegebb lenni, mint egy kazánházban. Nem éreztem semmit, mert gyorsan történt minden. A kocsi felrobbant velem együtt. Bátran kijelenthetem, hogy utálom a saját életemet!

2013. október 6., vasárnap

I quit! Trailer 2.

Sziasztok! :D

Ahogy ígértem hoztam is az újabb trailert a másik blogomhoz, vagyis inkább egy összefoglalót. :) Amit !ITT! meg is tekinthettek. :D Mivel szeretném, ha egy kicsit többen olvassnák azt a blogomat, így arra kérnélek titeket, hogy ezt a videót osszátok meg bárhol, ahol tudjátok. ÉS persze, ha ezt megteszitek akkor, Twitteren bekövetünk titeket és, ha van blogod akkor felveszzük a bloglistára, ami ezen az oldalon található. És komizzatok vagy cseten írjatok, ha megtettétek!

2013. szeptember 27., péntek

2x21: Csak zokogtam, mint egy kisgyerek.

Sziasztok! :D
Megint jelentkezek ezen a héten egy újjabb résszel! :) Remélem tetszik majd! Azért jött a héten még egy rész, mert a héten lebetegettem és volt időm írni :D Próbáltam egy kicsit érzelmesebben fogalmazni. A következő rész azt nem tudom mikor fog jönni..:/ Jó olvasást! :D
Ja és nagyon örültem az előző résznél az 5 kominak <3



Harry szemszöge

Amy, Amy, Amy... Állandóan ő jár az eszemben és az a bizonyos éjszaka. Hmm... Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből, olyan jó volt vele. Csak azóta nem tudom mi történt vele... Kerüli a társaságom, nem veszi fel ha hívom, stb. Ha azt hiszi, hogy ezzel mindent elrontott, akkor rosszul vette le a dolgot. Csak sexeltünk... egyszer, ami kibaszott jó volt. 

Most már tudom mivel vette el Nathan eszét. És most már az enyémet is, még jobban. Ez nem állhat a barátságunk közé. Épp ezért tartok hozzá, hogy elmondjam neki azt, hogy felejtsük el az egészet. És maradjunk olyanok, mint az előtt... Két barát, akik nagyon elvannak egymás társaságba, és viszont az egyik fél többet érez szimpla barátságnál... Leparkoltam Liam háza elé, vettem egy mély levegőt és elindultam a bejárthoz. Bekopogtam... Semmi válász. Ismét kopogtam, megint semmi. Hol a francba lehet Amy, hisz már itthon kellene lennie. Becsöngettem... Semmi.
- Amy! - kialtottam fel neki.
De semmi válasz, akkor biztos nincs itthon, majd visszajövök később... Épp indulni készültem a kocsim felé, mikor nyílik az ajtó. Liam állt ott, eléggé nyúzottan nézett ki. És talán sírt is... Mi történt?
- Liam - léptem közelebb hozzá. - Te sírtál? - lepődtem meg.
- Amy nincs itthon... és nem is lesz... SOHA! - mondta Liam.

Evvel mire akart kilyukadni? Nem értem... Hogy érti azt, hogy soha nem jön haza? Talán megint elment? Ez megmagyarázná, hogy miért nem veszi fel...
- Ezt nem értem... - mondtam.
- Nincs többé... - futott be a házba sírva Liam és az ajtót nyitva hagyta.
Én beléptem a házba és utána mentem. A nappaliba ment már itt volt Louis is. Zsepik szana-széjjel a szobában.
- Mi történt? - kérdeztem még mindig értetlenül.
Loui csak ide sétált és annyit mondott:
- Ne akadj ki, de Amy öngyilkos lett - mondta Lou.
Hogy mi?? Ez lehetetlen... Amy erős lány, nem vetett volna véget az életének.
- Ezt honnan tudjátok? - kérdeztem.
- A rendőrök közölték Liam-mal pár órával ezelőtt.... - Louis.
Te jó Isten! Ez nem lehet igaz... 
- És ti hisztek nekik? - kérdeztem, mert én nem igen hiszek ennek.


Amy nem tett volna ilyet magával. Itt valami nagyon nem stimmel.
- Igen, bazd meg! - förmedt rám Liam.
Szegény Liam teljesen kifordult önmagából. Nagyon megviselte Amy halála... Az én szívem is sajog, hogy soha többé nem láthatom őt nevetni... De valamilyen kis habg belülről azt mondja, hogy itt valami nagyon, de nagyon bűzlik... De ha a sejtésem csal, akkor teljesen össze fogok omlani.. Bele se merek gondolni, hogy Nathan hogy érezhet most, ha egyáltalán tudja...
- És Nathan? - kérdeztem Louis-tól, mert Liam-ot. nem mertem.
- Még nem hívtuk fel... - mondta Lou.
- Akkor hívd fel! Én addig itt maradok Lian-mal - mondtam.
Louis elővette a telefonját és tárcsázta Nath-et. Egy pár csörgés után felvette. Én leültem Leeyum mellé és együtt érzően nyugtatgattam.
- Szia haver, nem ő vagyok... - mondta bele a telefonba Louis.
Szegény srác nagyon maga alatt lehet, hogy azt hiszi, hogy Amy hívta fel.
- Amy-ről van szó... - kezdett bele. - Meghalt autóbalesetben.
Uhh, Louis jó érzéketlenül közölted vele. Gratulálok haver! Ilyenkor tapintatosan kell bánni az emberrel...
- Szerinted én viccelnék ilyennel? Kb 1 órával ezelőtt itt volt Liam-nál a rendőrség és közölték vele, hogy a húga öngyilkos lett... - magyarázta Louis.
Na tessék itt van, amit mondtam. Nath azt hiszi, hogy viccel ezzel... 
- Nath! Nathan!! Halló!! - mondogatta bele a telefonba. - Megszakadt - közölte velünk a tényt Loui.



Nathan szemszöge

- Köszönjük Los Angeles! - kiabálta a mikrofonba Tom.
Majd a koncert végén meghajoltunk. Immár ez a 8. koncertünk itt az USA-ban, de Amy még mindig iszonyatosan hiányzik... Az arcomra erőltettem egy műmosolyt és elsőnek integetve lementem a szinpadról. A mikrofonom odaadtam egy srácnak és egyből az öltözőm felé vettem az irányt. Nem volt senkivel kedvem összefutni. De azt a többiek megértik, ezért is szeretem őket. De Amy-t mindennél jobban, ő életem nagy szereleme, ő a nagy Ő számomra. Csak én mindent elbasztam! Csuktam be magam mögött az ajtót, egy kicsit hangosabban a kelleténél. Levetődtem az ott lévő kanapéra és néztem magam a tükörben. 

Az arcom meggyötört, a szemem alatt lila karikák éktelenkedtek... nem tudok napok óta normálisan aludni. Állandóan Amy jár az eszembe, hogy mit csinálhat, kivel van, ő is ilyen szarul viseli ezt az egészet... Nem tudom mi van vele... Hívom napi 12-szer, de nem veszi fel és az SMS-eimre sem válaszol. Úgyérzem tényleg mindent sikerült elbasznom. Hülye vagyok! Egy igazi idióta! Alig telik el úgy nap, hogy ne ejtenék az én Kicsim után könnyet főleg este, mikor nyugovóra térek. A többiek előtt erősnek mutatom magam, de számtalanszor megkérdezik, hogy hogy vagyok. Én meg a jól megszokott választ adom: persze, soha jobban, és még egy mosolyt is sikerül elersztenem. Igaz, hogy keserű ez, de valahogy próbálom leplezni a fájdalmamat. Most is koncert közben, majdnem elsírtam magam, mert a 'Show me Love'-ról az én drágám jutott eszembe. Megcsuklott a hangom a szólóm közben, remélem nem lehetett nagyon észre venni... Mert akkor megint kapom a fejmosást Scooter-től. Még csak ez hiányozna az életemből...
És ekkor megcsörrent a telefonom, ami tükör előtti asztalon volt. Ki lehet az? Lehet Amy, örültem meg ennek a gondolatnak. Gyors letöröltem az épp kibunnyani készülő könnyeimet. Mielőtt felálltam volna, mégegyszer belenéztem a tükörbe. Már egy fokkal vidámabb srác nézett vissza rám. Nem haboztam sokáig egyből felkaptam a telefonom és felvettem úgy, hogy meg se néztem ki az.
- Amy! - mondtam a telefonba.
Az illető nem szólt bele, de tisztán lehetett hallani, hogy a háttérben sír valaki. Egyből rossz érzés fogott el.
- Szia haver, nem ő vagyok... - mondta bele a telefonba Louis.
Ahogy meghallottam a hangját egyből szomorú lettem... Hogy gondolhattam azt, hogy Amy az?? Pfff... Ő nem hívna fel...

- Értem - mondtam csalódottan. - Miért hívtál? - kérdeztem.
- Amy-ről van szó... - kezdett bele. - Meghalt autóbalesetben.
Hogy mi? Teljesen lesokkolt ez a hír. Még a zokogás is hangosabb lett a háttérben. Ez nem lehet igaz...
- Louis ez nagyon rossz vicc! Mondd miért hívtál valójában! - mondtam egy kicsit ingerülten, mert elég érzékeny pontra tapintott.
- Szerinted én viccelnék ilyennel? Kb 1 órával ezelőtt itt volt Liam-nál a rendőrség és közölték vele, hogy a húga öngyilkos lett... - mondta Louis, de én az 'öngyilkos' szónál kiejtettem a kezemből a telefont.

Ez, ez lehetetlen. Amy nem halhatott meg! Nem! Rogytam le a földre és sírtam... Most veszítettem el őt, végleg. A padlón ültem felhúzott térdekkel és csak zokogtam, mint egy kisgyerek. Nem tudom meddig ülhettem ott, de egyszer csak azt vettem észre, hogy valaki atöleli a vállamat.
- Sshhhh - nyugtatgatott Jay.
Én csak hozzá bújtam és sírtam tovább. Nem bírtam el fogadni ezt a tényt, hogy Amy halott. Ez biztis csak egy álom...

- Meg-meghalt... - mondtam remegő hangon. - Miattam...
A könnyeimnek nem tudtam megálljt prancsolni.
- Ilyet ne mondj Nath, nem a te hibád - mondta Jay.
Dehogynem az egész miattam van, ha nem csalom meg őt, akkor nem lett volna ennyire maga alatt és nem tette volna ezt.
- De! - kiabáltam.
Nem szóltam semmit, csak felálltam, elvettem a táskámat és kimenekültem az öltözőmből. Egy dolgot tudtam, haza kell mennem.
- Hova mész? - kiáltotta utánam Jay.
Nem valaszoltam neki semmit, csak futottam a hatsókijárathoz. Kimentem az ajtón és a vakuk a képembe villogtak. Mar csak ezek hiányoztak... A paparazzik között túródtam, némelyiket fellöktem, de ez most kurvára nem erdekelt. Csak az, hogy fogjak egy taxit és elmenjek a reptérre. Onnan egyből Londonba.
*kb 8 óra múlva*
Már haza felé tartok a villába. Borzalmas 8 óra volt a repülő. Egész vegig sírtam és egy öreg néni vigasztalt, aki mellettem ült. Mintha a fejembe látott volna, tudta, hogy mit kell mondania. Még mindig nem tudom elhinni, hogy ez történt... Majd a taxi megáll a villánál, kifizettem és bementem. A ház üresnek tűnt... Vajon hol lehetnek? Felmentem a szobámba, de nem kellett volna. Annyi emlék fűz Amy-hez, főleg ebben a szobában. 
- Ez nem lehet! - ordítottam el magam és földhöz vágtam a legközelebb lévő tárgyat.
Dűtöttem-borítottam, ami a kezem ügyébe került. Le kellett vezetnem a feszültségem. Pár perc alatt a szoba úgy nézett ki, mint ahol egy hurrikán söpört volna végig. Olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne engem. Hatra néztem és Jessica rémült tekintetével találtam szembe magam. Sajnálom, hogy ezt a dührohamomat végig kellett néznie. Nem mondtam semmit, nem ment volna a beszéd a torkomban gombóc volt. Ehelyett újra elkezdtem bőgni. Jess csak odajött hozzám és megölelt, nagyon jól esett. Rá mindig számíthatok...
- Nath, mi a baj? Mi történt? - kérdezte értetlenül.
Jaj szegény nem tudja mi történt. Nekem kell elmondani.
- Meghalt... - csak ennyit birtam kinyögni.
- Ki? - kérdezte.
En csak nyeltem egy nagyot, minden erőmet öszeszedtem és ki mondtam:

- Amy...