Megint jelentkezek ezen a héten egy újjabb résszel! :) Remélem tetszik majd! Azért jött a héten még egy rész, mert a héten lebetegettem és volt időm írni :D Próbáltam egy kicsit érzelmesebben fogalmazni. A következő rész azt nem tudom mikor fog jönni..:/ Jó olvasást! :D
Ja és nagyon örültem az előző résznél az 5 kominak <3
Harry szemszöge
Amy, Amy, Amy... Állandóan ő jár az eszemben és az a bizonyos éjszaka. Hmm... Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből, olyan jó volt vele. Csak azóta nem tudom mi történt vele... Kerüli a társaságom, nem veszi fel ha hívom, stb. Ha azt hiszi, hogy ezzel mindent elrontott, akkor rosszul vette le a dolgot. Csak sexeltünk... egyszer, ami kibaszott jó volt.
Most már tudom mivel vette el Nathan eszét. És most már az enyémet is, még jobban. Ez nem állhat a barátságunk közé. Épp ezért tartok hozzá, hogy elmondjam neki azt, hogy felejtsük el az egészet. És maradjunk olyanok, mint az előtt... Két barát, akik nagyon elvannak egymás társaságba, és viszont az egyik fél többet érez szimpla barátságnál... Leparkoltam Liam háza elé, vettem egy mély levegőt és elindultam a bejárthoz. Bekopogtam... Semmi válász. Ismét kopogtam, megint semmi. Hol a francba lehet Amy, hisz már itthon kellene lennie. Becsöngettem... Semmi.
- Amy! - kialtottam fel neki.
De semmi válasz, akkor biztos nincs itthon, majd visszajövök később... Épp indulni készültem a kocsim felé, mikor nyílik az ajtó. Liam állt ott, eléggé nyúzottan nézett ki. És talán sírt is... Mi történt?
- Liam - léptem közelebb hozzá. - Te sírtál? - lepődtem meg.
- Amy nincs itthon... és nem is lesz... SOHA! - mondta Liam.
Evvel mire akart kilyukadni? Nem értem... Hogy érti azt, hogy soha nem jön haza? Talán megint elment? Ez megmagyarázná, hogy miért nem veszi fel...
- Ezt nem értem... - mondtam.
- Nincs többé... - futott be a házba sírva Liam és az ajtót nyitva hagyta.
Én beléptem a házba és utána mentem. A nappaliba ment már itt volt Louis is. Zsepik szana-széjjel a szobában.
- Mi történt? - kérdeztem még mindig értetlenül.
Loui csak ide sétált és annyit mondott:
- Ne akadj ki, de Amy öngyilkos lett - mondta Lou.
Hogy mi?? Ez lehetetlen... Amy erős lány, nem vetett volna véget az életének.
- Ezt honnan tudjátok? - kérdeztem.
- A rendőrök közölték Liam-mal pár órával ezelőtt.... - Louis.
Te jó Isten! Ez nem lehet igaz...
- És ti hisztek nekik? - kérdeztem, mert én nem igen hiszek ennek.
Amy nem tett volna ilyet magával. Itt valami nagyon nem stimmel.
- Igen, bazd meg! - förmedt rám Liam.
Szegény Liam teljesen kifordult önmagából. Nagyon megviselte Amy halála... Az én szívem is sajog, hogy soha többé nem láthatom őt nevetni... De valamilyen kis habg belülről azt mondja, hogy itt valami nagyon, de nagyon bűzlik... De ha a sejtésem csal, akkor teljesen össze fogok omlani.. Bele se merek gondolni, hogy Nathan hogy érezhet most, ha egyáltalán tudja...
- És Nathan? - kérdeztem Louis-tól, mert Liam-ot. nem mertem.
- Még nem hívtuk fel... - mondta Lou.
- Akkor hívd fel! Én addig itt maradok Lian-mal - mondtam.
Louis elővette a telefonját és tárcsázta Nath-et. Egy pár csörgés után felvette. Én leültem Leeyum mellé és együtt érzően nyugtatgattam.
- Szia haver, nem ő vagyok... - mondta bele a telefonba Louis.
Szegény srác nagyon maga alatt lehet, hogy azt hiszi, hogy Amy hívta fel.
- Amy-ről van szó... - kezdett bele. - Meghalt autóbalesetben.
Uhh, Louis jó érzéketlenül közölted vele. Gratulálok haver! Ilyenkor tapintatosan kell bánni az emberrel...
- Szerinted én viccelnék ilyennel? Kb 1 órával ezelőtt itt volt Liam-nál a rendőrség és közölték vele, hogy a húga öngyilkos lett... - magyarázta Louis.
Na tessék itt van, amit mondtam. Nath azt hiszi, hogy viccel ezzel...
- Nath! Nathan!! Halló!! - mondogatta bele a telefonba. - Megszakadt - közölte velünk a tényt Loui.
Nathan szemszöge
- Köszönjük Los Angeles! - kiabálta a mikrofonba Tom.
Majd a koncert végén meghajoltunk. Immár ez a 8. koncertünk itt az USA-ban, de Amy még mindig iszonyatosan hiányzik... Az arcomra erőltettem egy műmosolyt és elsőnek integetve lementem a szinpadról. A mikrofonom odaadtam egy srácnak és egyből az öltözőm felé vettem az irányt. Nem volt senkivel kedvem összefutni. De azt a többiek megértik, ezért is szeretem őket. De Amy-t mindennél jobban, ő életem nagy szereleme, ő a nagy Ő számomra. Csak én mindent elbasztam! Csuktam be magam mögött az ajtót, egy kicsit hangosabban a kelleténél. Levetődtem az ott lévő kanapéra és néztem magam a tükörben.
Az arcom meggyötört, a szemem alatt lila karikák éktelenkedtek... nem tudok napok óta normálisan aludni. Állandóan Amy jár az eszembe, hogy mit csinálhat, kivel van, ő is ilyen szarul viseli ezt az egészet... Nem tudom mi van vele... Hívom napi 12-szer, de nem veszi fel és az SMS-eimre sem válaszol. Úgyérzem tényleg mindent sikerült elbasznom. Hülye vagyok! Egy igazi idióta! Alig telik el úgy nap, hogy ne ejtenék az én Kicsim után könnyet főleg este, mikor nyugovóra térek. A többiek előtt erősnek mutatom magam, de számtalanszor megkérdezik, hogy hogy vagyok. Én meg a jól megszokott választ adom: persze, soha jobban, és még egy mosolyt is sikerül elersztenem. Igaz, hogy keserű ez, de valahogy próbálom leplezni a fájdalmamat. Most is koncert közben, majdnem elsírtam magam, mert a 'Show me Love'-ról az én drágám jutott eszembe. Megcsuklott a hangom a szólóm közben, remélem nem lehetett nagyon észre venni... Mert akkor megint kapom a fejmosást Scooter-től. Még csak ez hiányozna az életemből...
És ekkor megcsörrent a telefonom, ami tükör előtti asztalon volt. Ki lehet az? Lehet Amy, örültem meg ennek a gondolatnak. Gyors letöröltem az épp kibunnyani készülő könnyeimet. Mielőtt felálltam volna, mégegyszer belenéztem a tükörbe. Már egy fokkal vidámabb srác nézett vissza rám. Nem haboztam sokáig egyből felkaptam a telefonom és felvettem úgy, hogy meg se néztem ki az.
- Amy! - mondtam a telefonba.
Az illető nem szólt bele, de tisztán lehetett hallani, hogy a háttérben sír valaki. Egyből rossz érzés fogott el.
- Szia haver, nem ő vagyok... - mondta bele a telefonba Louis.
Ahogy meghallottam a hangját egyből szomorú lettem... Hogy gondolhattam azt, hogy Amy az?? Pfff... Ő nem hívna fel...
- Értem - mondtam csalódottan. - Miért hívtál? - kérdeztem.
- Amy-ről van szó... - kezdett bele. - Meghalt autóbalesetben.
Hogy mi? Teljesen lesokkolt ez a hír. Még a zokogás is hangosabb lett a háttérben. Ez nem lehet igaz...
- Louis ez nagyon rossz vicc! Mondd miért hívtál valójában! - mondtam egy kicsit ingerülten, mert elég érzékeny pontra tapintott.
- Szerinted én viccelnék ilyennel? Kb 1 órával ezelőtt itt volt Liam-nál a rendőrség és közölték vele, hogy a húga öngyilkos lett... - mondta Louis, de én az 'öngyilkos' szónál kiejtettem a kezemből a telefont.
Ez, ez lehetetlen. Amy nem halhatott meg! Nem! Rogytam le a földre és sírtam... Most veszítettem el őt, végleg. A padlón ültem felhúzott térdekkel és csak zokogtam, mint egy kisgyerek. Nem tudom meddig ülhettem ott, de egyszer csak azt vettem észre, hogy valaki atöleli a vállamat.
- Sshhhh - nyugtatgatott Jay.
Én csak hozzá bújtam és sírtam tovább. Nem bírtam el fogadni ezt a tényt, hogy Amy halott. Ez biztis csak egy álom...
- Meg-meghalt... - mondtam remegő hangon. - Miattam...
A könnyeimnek nem tudtam megálljt prancsolni.
- Ilyet ne mondj Nath, nem a te hibád - mondta Jay.
Dehogynem az egész miattam van, ha nem csalom meg őt, akkor nem lett volna ennyire maga alatt és nem tette volna ezt.
- De! - kiabáltam.
Nem szóltam semmit, csak felálltam, elvettem a táskámat és kimenekültem az öltözőmből. Egy dolgot tudtam, haza kell mennem.
- Hova mész? - kiáltotta utánam Jay.
Nem valaszoltam neki semmit, csak futottam a hatsókijárathoz. Kimentem az ajtón és a vakuk a képembe villogtak. Mar csak ezek hiányoztak... A paparazzik között túródtam, némelyiket fellöktem, de ez most kurvára nem erdekelt. Csak az, hogy fogjak egy taxit és elmenjek a reptérre. Onnan egyből Londonba.
*kb 8 óra múlva*
Már haza felé tartok a villába. Borzalmas 8 óra volt a repülő. Egész vegig sírtam és egy öreg néni vigasztalt, aki mellettem ült. Mintha a fejembe látott volna, tudta, hogy mit kell mondania. Még mindig nem tudom elhinni, hogy ez történt... Majd a taxi megáll a villánál, kifizettem és bementem. A ház üresnek tűnt... Vajon hol lehetnek? Felmentem a szobámba, de nem kellett volna. Annyi emlék fűz Amy-hez, főleg ebben a szobában.
- Ez nem lehet! - ordítottam el magam és földhöz vágtam a legközelebb lévő tárgyat.
Dűtöttem-borítottam, ami a kezem ügyébe került. Le kellett vezetnem a feszültségem. Pár perc alatt a szoba úgy nézett ki, mint ahol egy hurrikán söpört volna végig.
Olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne engem. Hatra néztem és Jessica rémült tekintetével találtam szembe magam. Sajnálom, hogy ezt a dührohamomat végig kellett néznie. Nem mondtam semmit, nem ment volna a beszéd a torkomban gombóc volt. Ehelyett újra elkezdtem bőgni. Jess csak odajött hozzám és megölelt, nagyon jól esett. Rá mindig számíthatok...
- Nath, mi a baj? Mi történt? - kérdezte értetlenül.
Jaj szegény nem tudja mi történt. Nekem kell elmondani.
- Meghalt... - csak ennyit birtam kinyögni.
- Ki? - kérdezte.
En csak nyeltem egy nagyot, minden erőmet öszeszedtem és ki mondtam:
NEEEE, kérlek legyen Harrynek igaza..... Nem halhatott meg... következőőőőt, nagyon várom hogy mi lesz a vége...
VálaszTörlés